Az első világháború hivatalos befejezését követően, a szomszédos államok a magyar polgári lakosság ellen – a legelemibb diplomáciai, katonai és emberiességi szabályok figyelmen kívül hagyásával – gyakorlatilag totális háborút indítottak. A megszálló hatóságok első lépése – a belgrádi katonai konvenció egyértelmű rendelkezéseivel ellentétesen – a magyar közigazgatás teljes megszüntetésének kierőszakolása volt.

A fontosabb állami, megyei és városi hivatalok magyar vezetőit karhatalommal kényszerítették hivatali helyük elhagyására, a beosztott tisztviselőket pedig fizetésmegvonással, internálással igyekeztek még a békeszerződés megkötése előtt, a Nagy-Romániára, Csehszlovákiára, illetve a délszláv államra vonatkozó hűségeskü letételére kényszeríteni. A magyar tisztviselők többsége ugyan tömegesen tagadta meg a megszállókra tett esküt, ám ezzel – a magyar kormány tényleges támogatása híján – sorsuk megpecsételődött.

 

A marhavagonokban érkező több mint 400 ezer menekültnek az anyaország nem tudott sem állást, sem lakást biztosítani. Akik nem találtak sehol sem segítségre, kénytelenek voltak hónapokig is a télen fűtetlen, nyáron kazánforróságú, minden higiéniát nélkülöző vasúti kocsikban várni sorsuk jobbra fordulását. Az utolsó vagonlakó 1927 februárjában hagyhatta el lakhelyét. Róluk szól ez a film.

 

Kereső

 Délvidéki Magyar Golgota

busz1

amivarosnk

 

 

Névtelen

 

mozaik muzeumtura logo 445x130

online-jatek

Turul szobrok

Elérhetőségek

Villámposta: 

titkarsag@trianonmuzeum.hu
trianonmuzeum@trianonmuzeum.hu
kolozsvar@index.hu

Levelezési cím:
8100 Várpalota; Pf.107.

Számlaszám:11735005-20567376
Adószám: 18933510-2-19

További információ:
+36 30 646-7089; +36 88 372-721

Nyitva tartás

November 1. - Február 28.
 
Kedd - Vasárnap: 10.30 - 15.00
 
Hétfő: szünnap
 
A Múzeum egész évben látogatható!

 

Külső-Magyarországiak (az 1920 után Magyarországtól elszakított területeken élők) számára a Trianon Múzeum látogatása ingyenes!

Belépőjegy áraink:

  • Felnőtt: 1200 Ft
  • Diák, Nyugdíjas: 600 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett): 600 Ft
  • Családi belépő (2 felnőtt és gyermekeik): 3000 Ft
Tárlatvezetési lehetőség előzetes megbeszélés alapján.