DSC00917

2016. október 14-én a várpalotai Nepomuki Szent János Római Katolikus Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulói látogattak el a Trianon Múzeumba, hogy az intézmény múzeumpedagógia programjának keretén belül egy rendhagyó történelemórán vegyenek részt.
 
 
A rendezvény apropóját az adta, hogy az iskola 140 éves évfordulójának tiszteletére a diákok találkozhattak olyan, mára közismertté vált személyekkel, akik egykor az iskola tanulói voltak. Dr. Szabó Pál Csaba a múzeum igazgatója „sorstársként” üdvözölte a gyerekeket, hisz néhány évtizeddel ezelőtt Ő is ugyanazokat a padokat koptatta, mint a mostani tanulók. Köszöntőjében néhány kedves diákkori emlékkel szórakoztatta a lelkes hallgatóságot, majd kicsit utópisztikusnak tűnő gondolatát is megosztotta velük: egyik legfontosabb feladatának azt érzi, hogy minden magyar diák legalább egyszer életében eljusson ide, a Trianon Múzeumba, hogy így együtt láthassa trianoni országvesztés gazdag és megrázó tárgyi, szellemi hagyatékát.
 
A megnyitó után a 74 főből álló gyereksereg 5 csapatra oszlott, minden csapat hangzatos nevet választott magának és kezdetét vette az 5 állomásból álló vetélkedő.  Az első állomáson Trianon-ellenes plakátot tervezhettek a tanulók, a következőn kicsit összetettebb feladat várt rájuk: Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című versében kellett kiegészíteniük a hiányzó szavakat, majd a múzeum irredenta szobraival kapcsolatban kaptak kérdéseket, ezután a Trianoni békediktátum aláírása és az Országzászló mozgalom nevű termekben fejtettek meg feladványokat. A harmadik szakaszban szintén feladatsorokat kaptak, melyeknek megfejtéseit a földszinti kiállítások valamelyike rejtette: falvédőt, szobrot, képeket, idézeteket kellett keresgélniük a tárlatok között.  A negyedik etapban a Trianon Múzeum saját kisfilmjét a Peti utazásai Nagy Magyarországon-t tekinthették meg. A tanulságos rövidfilm egy kisgyermek szemszögéből mutatja be a Diktátum aláírásnak következményeit. Az ötödik állomáson újabb feladatlap várta a diákokat. Ezek a feladatok kicsit nehezebbek voltak az előzőeknél, de a gyerekeknek ez nem okozott gondot, mivel a feladat helyszínéül a múzeum felszerelt foglalkoztató terme szolgált, így volt lehetőségük a kérdésekre a válaszokat az interneten megkeresniük.
 
Plusz feladatként a gyerekek értékelhették ezt a rendhagyó töriórát. Elmondásuk szerint érdekesek, játékosak voltak a feladatok, különösen tetszett nekik a kisfilm és a plakátkészítés; egyetlen negatívumként az idő rövidségét említették.
 
Viszlát „Kossuth lovagjai”! Viszlát „1. csoport”!  Viszlát”Nyóccá”!  Viszlát „Királyok csapata”! Viszlát „Várkatonák”!
 
Köszönjük, hogy itt voltatok, reméljük, még találkozunk!
 
Huszár Judit

 

 

Kereső

 Délvidéki Magyar Golgota

busz1

amivarosnk

 

 

Névtelen

 

mozaik muzeumtura logo 445x130

online-jatek

Turul szobrok

Elérhetőségek

Villámposta: 

titkarsag@trianonmuzeum.hu
trianonmuzeum@trianonmuzeum.hu
kolozsvar@index.hu

Levelezési cím:
8100 Várpalota; Pf.107.

Számlaszám:11735005-20567376
Adószám: 18933510-2-19

További információ:
+36 30 646-7089; +36 88 372-721

Nyitva tartás

Március 1. - Október 30.
Hétfő: zárva
Kedd-csütörtök: 10:30 – 16:00
Péntek-vasárnap: 10:30 – 17:00

 

A Múzeum egész évben látogatható!

 

Külső-Magyarországiak (az 1920 után Magyarországtól elszakított területeken élők) számára a Trianon Múzeum látogatása ingyenes!

Belépőjegy áraink:

  • Felnőtt: 1200 Ft
  • Diák, Nyugdíjas: 600 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett): 600 Ft
  • Családi belépő (2 felnőtt és gyermekeik): 3000 Ft
Tárlatvezetési lehetőség előzetes megbeszélés alapján.