Az ünnepélyes „mennyei" köszöntőt egy bizonyos Seydl Imre jegyezte le, a képzeletbeli üdvözlő szöveg mintegy égi sugallatként köszönti Erzsébet királynét a Ferenc Józseffel kötött házassága ötvenedik évfordulóján. A Sissi-kultusz nem ismeretlen a számunkra, Magyarországon rajongásig szerették és tisztelték Erzsébetet, aki 16 évesen lett Ferenc József felesége, s korának legszebb asszonyaként tartották számon. 1854. április 24-én tartották meg a hatalmas pompával megrendezett esküvőt, amely után egy lassan halódó és boldogtalan házasság következett. Sissi legendás szabadságvágya és érzékeny természete miatt nehezen viselte az állandó udvari kontrollt, s fiának, Rudolf trónörökösnek tragikus halála is mélységesen megrázta.

Utóbbira utalást találunk eme különleges kis írásban is.

Az égi „aranylakodalom" alkalmára lejegyzett köszöntő tehát 1904-ben keletkezhetett. A nevezetes felsővilágbeli eseményen megjelenik a magyar történelem színe-java, képviseltetik magukat az „Árpádvériek" és a többi királyi családok sarjai is. Feltűnnek neves közéleti személyiségek: Tisza István miniszterelnök, Deák Ferenc, a haza bölcse és Andrássy Gyula gróf is. Utóbbit tudvalevőleg hírbe hozták a magyarok gyönyörű királynéjával, s a párizsi nők „szép akasztott"-ként emlegették külleme és jelképes kivégzése miatt.

Az ünnepi sereglet felett az Isten trónol, angyalokkal körülvéve, s oldalán maga Erzsébet foglal helyet, akit őrangyalként tisztelnek az egybegyűltek. Az üdvözlő beszédet Andrássy gróf tartja, és szívhez szóló szavakkal esdekel a királynéhoz, hogy a mennyek birodalmában se felejtkezzék meg hőn szeretett népéről, az árva magyar nemzetről.

A fantáziadús és a tollat jól forgató szerző rímekbe szedte mondanivalóját, s díszes, cirkalmas betűivel, emelkedett, ódaszerű stílusával igazi ünnepélyes köszöntőt alkotott. A témához és tartalomhoz méltó módon, magasztos hangon szólal meg, himnikus jelzőkkel, kifejezésekkel tűzdeli meg ékesszóló sorait. Eme gyöngyszem igazi csemegét jelenthet a Monarchia történelme után érdeklődők és a régi magyar íráskultúra rajongói számára.

Kereső

 Délvidéki Magyar Golgota

busz1

amivarosnk

 

 

Névtelen

 

mozaik muzeumtura logo 445x130

online-jatek

Turul szobrok

Elérhetőségek

Villámposta: 

titkarsag@trianonmuzeum.hu
trianonmuzeum@trianonmuzeum.hu
kolozsvar@index.hu

Levelezési cím:
8100 Várpalota; Pf.107.

Számlaszám:11735005-20567376
Adószám: 18933510-2-19

További információ:
+36 30 646-7089; +36 88 372-721

Nyitva tartás

Március 1. - Október 30.
Hétfő: zárva
Kedd-csütörtök: 10:30 – 16:00
Péntek-vasárnap: 10:30 – 17:00

 

A Múzeum egész évben látogatható!

 

Külső-Magyarországiak (az 1920 után Magyarországtól elszakított területeken élők) számára a Trianon Múzeum látogatása ingyenes!

Belépőjegy áraink:

  • Felnőtt: 1200 Ft
  • Diák, Nyugdíjas: 600 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett): 600 Ft
  • Családi belépő (2 felnőtt és gyermekeik): 3000 Ft
Tárlatvezetési lehetőség előzetes megbeszélés alapján.