„Magyar Kálvária 1945-1948” - Új könyv született a felvidéki magyarság tragédiáját bemutató, a Trianon Múzeumban is látható kiállításról

Öt év az igazság útján címmel új könyv jelent meg a Magyar Kálvária 1945-1948 című, komáromi kiállítás történetéről, mely a felvidéki magyar közösségek tragikus történetét dolgozza fel.

1plakatA Magyar Kálvária 1945-1948 című kiállítás és a Trianon Múzeumban látható, Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1948 című kiállítás ugyanazt az eseményt dolgozza fel: a trianoni döntést követő felvidéki folyamatokat.

A Benes-dekrétumok, kitelepítések, a kassai programmal hivatalos formát nyerő kollektív likvidálások, megaláztatások sorozatát bemutató kiállítások létrejötte történelmi jelentőségű. És mint ilyen, megszületésüket is sok vita kísérte.

A Trianon Múzeumban 2009-ben ünnepélyes keretek között megnyitott, Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1948 című kiállítás Fehér Csaba történész kutató- és gyűjtőmunkája révén és Szabó Pál Csaba, a Trianon Múzeum igazgatójának közreműködésével jött létre, és ez volt a Kárpát-medencében az első olyan tárlat, amely második világháborút követő felvidéki magyar sorsot mutatta be.

Mindkét kiállítás látványos eleme – a tragikus eseményekkel kapcsolatos dokumentumok, fotók és tárgyak mellett – a 2006-ban, a Nemzeti Emlékezet napján megszentelt Magyar Kálvária kereszt, amelyet egymásba fonódó nemzeti és gyászszalaggal kötöttek át, és magyarországi zarándokútjának végén a Trianon Múzeumban helyezték el.

A Magyar Kálvária kereszt, a felvidéki magyarok kitelepítését megidéző marhavagonok, és néhány, a történteket leíró dokumentum és fotó a Magyar Kálvária 1945-1948 című kiállítás részeként bejárta a Kárpát-medencét és Európát is.

A most megjelent, Öt év az igazság útján című könyv pedig a Brüsszelben is bemutatott, Magyar Kálvária 1945-1948 című kiállítás sorsát, és a hozzá kapcsolódó társadalmi, politikai folyamatokat írja le. A kiállítás megszületése, és nemzetközi téren történő bemutatkozása ugyanis nagy jelentőségű azon folyamatok felgyorsításában, melyek a meghurcolt felvidéki magyarság rehabilitációját célozzák.

A Fehér Csaba szerkesztésében és a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség gondozásában Pozsonyban megjelent kötet publikációkat, történeti és mai dokumentumokat, sajtóhíreket, fotókat közöl a téma pontos történetéről, emellett megszólalnak a kiállítás patronálásában szerepet vállaló intézmények képviselői is. A kötetben tehát ily módon helyett kapott, a Trianon Múzeum igazgatójának szavaival kísérve a Trianon Múzeum szerepvállalása, azaz a témával kapcsolatos, Múzeumban látható kiállítás is.

Ez a könyv nem csupán objektív történelmi beszámoló. Szubjektív értékeléseket és visszaemlékezéseket is tartalmaz. Nem túl messzire, sőt egész közelre tekint vissza a felvidéki magyarság történetében. Öt év eseményeit idézi fel, öt év távlatából. A 2004 és 2008 közötti időszak Beneš-dekrétumokkal összefüggő politikai, társadalmi történéseinek elhanyagolhatónak tűnő, de a későbbi hívebb emlékezés és a részletek, a háttér megvilágítása érdekében fontos háttéresemények leírására vállalkozik. Az öt év eseményeiben szerepet vállaló kortárs személyek, Fehér Csaba, Hahn-Seidl Alida, dr. Juhász Imre, Kiss Boldizsár János, Krivánszky Miklós, Olajos Péter, Sárközi János és dr. Szabó Pál Csaba visszaemlékezéseikkel kísérletet tesznek olyan, eddig nem publikált történések közlésére, amelyek a Beneš-dekrétumok következtében meghurcoltak jogsérelmének orvoslásáért a 2004 és 2008 közötti időszakban folytatott politikai és társadalmi küzdelem szerves részét képezték.” – írja Fehér Csaba, a kötet szerkesztője.

A kötet díjmentesen, postaköltség ellenében megrendelhető a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elérhetőségein (http://mkdsz-mkda.sk).


Címkék: