„Soha nem felejtem el, pénteken, 13-án kezdtem el rettenetesen sírni. Akkor döbbentem rá, hogy vége az én addigi életemnek. Más éra következik, a napos oldalról az árnyékos oldalra kerültem." (Részlet a Hegyi Imrének adott interjújából.)

Szeleczky Zita 1915. április 20-án született Budapesten. Már a gimnáziumi évek alatt kitűnt színészi tehetségével, s miután elvégezte a Színiakadémiát, szinte azonnal a Nemzeti Színház ösztöndíjasa lett. Pályája a legszebb színpadi is filmes szerepekkel indult: játszotta Shakespeare VIII. Henrik című drámájában Jane Seymourt, a Szentivánéji álomban Titániát, Németh László Villámfénynél című darabjában Satát.

Amikor bemutatták Jókai regényének, a Fekete gyémántoknak filmváltozatát, amelyben Evila szerepét osztották rá, színházi sikereivel párhuzamosan filmes karrierje is megkezdődött (1938, Szegény gazdagok; 1939, Bercsényi huszárok, Áll a bál; 1940, Eladó birtok; 1941, Édes ellenfél, Egy éjszaka Erdélyben, Leányvásár).

Az 1940-es évek közepére számos színházi főszerepet és több tucat magyar és külföldi kooprodukciós filmet is maga mögött tudó gyönyörű színésznő azonban másfajta feladatokat is magára vállalt: a II. világháború alatt a magyar kórházak állandó látogatója lett, aki szerepléseivel tartotta a lelket a sebesült katonákban.

1947-ben a Budapesti Népbíróság elfogató parancsot adott ki ellene, ugyanis népellenes bűntettben bűnösnek találták „háborús magatartása” miatt, vagyis azért, mert egy ún. „Hungarista Est” keretében elszavalta a Föl a szent háborúra! című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a rádió is közvetített.

Külhonba kényszerülvén a művésznő a világ számos pontján, s minden fronton szolgálta a „magyar ügyet”. Az emigráns színjátszás kiemelkedő alakjaként Argentínában nagy sikerű irodalmi, magyar nóta-népdal és operett-esteket tartott, sokat szerepelt az Argentin Rádióban is. Tudta, hogy az emigrációban a legfontosabb a magyar kultúra ápolása, ezért is alapította meg 1951-ben az Argentínai Magyar Nemzeti Színházat. Elkötelezetten kiállt a magyarságtudat erősítése mellett: magyar színházat, magyar színjátszó társulatokat alapított és támogatott, játszott a legeldugottabb, kicsiny magyar házakban éppúgy, mint az óriási létszámú magyar kolóniák nagy színházaiban.

"ÉN ÚGY ÉRZEM, HOGY AZ ISTEN MINDNYÁJUNKAT - akik itt vagyunk, és szabadon élünk - VALAMI CÉLLAL RENDELT IDE. Mindenki, a tudása és tehetsége szerint kell, hogy szolgálja a magyar ügyet. Én tengereken, világrészeken át magammal hoztam a mi magyar költőink lelkét... a nevetést a sírást - az önmarcangolást és megbékélést... a jaj-szót, a bekövetkezett sötét jövőnek előre vetett árnyékát, mely mögül a napfény - a reménység igyekszik előretörni... Majd jövök mint bujdosó igric, szeretném bejárni az egész világot, hogy egy-egy estére hazavigyem magyar testvéreimet egy országba, mely valaha boldog valóság volt mindannyiunk számára - ma pedig fájó... elérhetetlen álom...”
(Hungarian Information Bulletin: HIRADÓ Z. F. E.)

Az 1956-os magyar szabadságharc idején az argentin állami rádión keresztül sok barátot szerzett a magyarságnak, és még több elismerést váltott ki. Kiáltványt intézett a világ asszonyaihoz, előadóestjeivel bejárta Dél-Amerikát, Kanadát és az Egyesült Államokat. Fellépéseivel nemcsak a magyar közönséget varázsolta el, hanem a külföldi sajtót is.

„Szeleczky Zita, a Magyar Nemzeti Színház volt művésznője azok közé a művészek közé tartozik, akiknek a szemében elsősorban a magyar kultúra s a magyar művészet becsülete számít.” (Nehéz Ferenc író – Los Angeles)

Szerepléseivel emlékeztetett a magyar múlt szépségeire, a haza szeretetére, a haza iránti hűségre. Lelkesedése összefogta a régi, az újabb és legújabb emigrációs magyarságot, akik egy emberként ünnepelték.

1993-ban a Legfelsőbb Bíróság a kommunisták ellene hozott koholt vádjai alól felmentette, az ellene hozott ítéletet megsemmisítette, s ezzel teljes rehabilitálásban részesítette. Még ugyanebben az évben emigrációs munkája elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdem-rend Középkeresztjével tüntették ki.

Habár 1990 után rendszeresen hazalátogatott, csak 1998 őszén költözött haza és telepedett le Érden. Itt érte a halál 1999. július 12-én. Legkedvesebb emlékei a nekézsenyi családi nyaralásokhoz fűződtek, így végakaratának megfelelően az ottani családi sírboltba helyezték nyugalomba.

Szeleczky Zita életével és munkásságával Jávor Zoltán Hit és magyarság című monográfiájában ismerkedhetünk meg, melynek előszavában a szerző így vall keresztanyjáról: „Keresztanyámat nemcsak nagy művésznek, hanem mélyen hívő, magyar lelkű asszonynak tartottam és tartom ma is. Hála Istennek, ma már a szakértők is a század kiemelkedő művészének tartják, ugyanúgy, mint saját korának legkiválóbb művészei annak idején. Megérdemli, hogy az utókor saját nagyságában ismerje meg.”

Kiállításunkban a gyönyörű színésznő személyes tárgyai és dokumentumai mellett, magyarságmentő- és szervező tevékenységének szép hagyatéka látható. A Szeleczky Zitát bemutató könyv, valamint a dalait a saját előadásában tartalmazó Cd lemez megvásárolható a Múzeum ajándékboltjában.