"A kolozsvári magyar egyetem továbbra is teljesíthesse az igazság szellemének őrzésében és terjesztésében vállalt pótolhatatlan nemzeti küldetését."

„Ész és Szív”
A Kolozsvári  Egyetem  megalapítása és kiépítése 1872-1919 - Dr. Szabó Pál Csaba kiállítási megnyitója 2016. december 07-én Kolozsvárott, a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termében


„Magyar ember számára, ha Kolozsvár neve bármilyen formában felmerül, ha a Kincses városra terelődik a szó, legtöbbször észrevétlenül valamiféle különös emelkedettség is része lesz a beszélgetéseknek.

Kolozsvár írói, hitszónokai és művészei, Kolozsvár évezredes mondatai és szellemi teljesítménye a nemzeti kánon megkerülhetetlen, kiemelkedő részeivé lettek: Szabó Dezső, aki viharos szellemi életének forgatagában, életének hosszú évtizedei alatt, egyetlen helyen tudott nyugalmat találni, a világ legszebb városában, a világ legszebb főterén, ahol legszebben beszélik a magyar nyelvet, „az örök formát adó kolozsvári kövek között”. Vagy éppen Cs. Szabó László édesanyja, aki kolozsvári asszonyként, élete utolsó 20 évében nem hagyta el belvárosi lakását, a másodszor idegenné lett várost már nem akarta saját szemével is megtapasztalni. Elmondhatjuk, hogy Kolozsvár néhány nemzedék alatt, egy egész nemzeti közösség számára és színe előtt vált mérhetővé, mértékadóvá és szerethetővé.

Nekünk, magyaroknak a 20. századi nagy nemzeti tragédiáink következményeképpen – és bizonyos tekintetben annak csodatevő gyógyszereként – megadatott, hogy valójában két országunk legyen. Az egyik ország valóságos keretek között, valóságos és látható határokkal és a többi országhoz hasonló törvényszerűségekkel működik, ám a másikban, a csak nekünk rendeltben, minden ott van, amik mi magyarok, legszebb pillanatainkban voltunk, vagyunk és lehetünk.
Ennek a másik országnak a fővárosa Kolozsvár és ennek a Kolozsvárnak a megkerülhetetlen szereplője és motorja a kolozsvári egyetem. A kolozsvári egyetem, amely több száz éves valóság.

Az erdélyi és belső-magyarországi egyetemtörténeti kutatás helyesen állapítja meg, hogy az erdélyi egyetemi szellem a 16. század óta gyakorlatilag jogfolytonos. Ám azt hiszem, hogy ennél is többről van szó. Nem csak az egyetemi szellem, hanem az erdélyi egyetemi valóság is folyamatos és megszakítatlan. A domonkos rendi, majd ferences könyvtárakban, a bécsi egyetem erdélyi professzoraiban, a Báthori egyetem falaiban, a nyugat-európai universitasok magyar öntudatú erdélyi egyetemi hallgatóiban az erdélyi egyetem kézzelfogható valóság is.

Így aztán nem kérdés, hogy amikor 1867-ben helyreállt a történelmi magyar alkotmányosság, a magyar országgyűlés egyik első kultúrpolitikai intézkedése az erdélyi egyetem tényleges intézményesítésére, az önálló kolozsvári tudományegyetem létrehozására irányult. Az országgyűlés elé beterjesztett törvényjavaslat, majd egy országos méretű politikai kampány és mozgalom előzte meg az egyetem 1872-es megalapítását. Magyarország második tudományegyetemének kezdeti időszakában aztán kiderült, hogy az egyetem megalakításában egyelőre nagyobb volt az akarat, mint az erő. Az 1870-es években pénzhiány, infrastrukturális gondok, a pesti egyetemhez képest másodlagos szerep jellemezte az erdélyi egyetem működését. Jellemző, hogy Trefort Ágoston vallás-és közoktatásügyi miniszter több alkalommal az egyetem Pozsonyba áthelyezésével nyugtalanította a kolozsvári közvéleményt. „Egyetemünk az édesanya szerető szívétől is távol van”- írta ekkoriban rezignáltan a kortárs egyetemi professzor.

Fordulatot az egyetem életében az hozott, amikor az uralkodó 1881-ben engedélyezte az egyetem alapítólevelének kiadását, valamint hozzájárult a „Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem” elnevezés használatához és ennek nyomán elindultak a nagy egyetemi beruházások is. A 19. század végétől a klinika sor, a századfordulón a központi épület, majd a könyvtár és a botanikus kert nem csupán egy modern európai egyetemi infrastruktúrát hozott létre, de az új Kolozsvár városképi átalakulásának magját is megteremtette. Szimbolikus, de jól mutatja az egyetemnek a városi modernizációban betöltött tényleges szerepét is, hogy az egyetemi klinikák vízvezeték hálózata képezte a későbbiekben kiépülő városi vízvezetékrendszer alapját is.

A 19. század végétől az egyetemmel ideköltözött professzori és tanári kar a kolozsvári értelmiség elitje lett, a kezdetben néhány száz fős, majd közel háromezres létszámú egyetemi diákság pedig a helyi közélet, az irodalom, a sport és nem utolsó sorban a nemzeti függetlenségi megmozdulások derékhadát alkották. Bár a színmagyar Kolozsváron magyar egyetem született meg, de a nem magyar ajkúak is otthonra találtak az intézményben. 1872-ben a fővárosi román egyetemisták és az erdélyi román értelmiség egyöntetűen támogatta a kolozsvári egyetem létrehozását, 1906-ban pedig már megválasztották az első román nemzetiségű rektort az intézmény élére. Moldován Gergely rektori székfoglaló beszédében tényszerűen és elégtétellel állapíthatta meg, miszerint „a magyar nem nézi a bölcső fáját”, a legmagasabb polcra is származásától függetlenül bárki eljuthat, „aki a nemzettel együtt érez”.

A kolozsvári egyetem utolsó, drámai éveiben az intézmény végérvényesen bizonyította európai elkötelezettségét és nemzeti elhivatottságát. 1914-ben a világháború kitörésekor nyolcszáz hallgató vonult be katonának, akik közül egyetlen sem kérte felmentését a szolgálat alól. A világháború éveiben folyamatosan több mint kétezer egyetemi hallgató, tanár és egyetemi alkalmazott teljesítette katonai kötelezettségét. A Nagy háború alatt az egyetem létszáma ötszáz fő alá csökkent, és ezen belül a női hallgatók száma száz fölé emelkedett. 1916-ban a központi épületet a hadügyi kormányzat katonai célokra vette igénybe.
A világháború végén, a Magyarországra vonatkozó fegyverszünet megkötését követően a kolozsvári egyetem polgársága világosan látta a nemzetre leselkedő veszélyeket. 1918. november 5-én az egyetem rektorának felhívására, az egyetemi polgárok közül közel ezer tartalékos tiszt és önkéntes jelentkezett egy önvédelmi célokat szolgáló Diák légió létrehozására, azonban a helyi Nemzeti Tanács – eléggé el nem ítélhető módon - megalakulásukat nem engedélyezte.

1918. december 24-én a budapesti Károlyi-kormány asszisztálásával, a román katonaság megszállta Kolozsvárt. Ettől kezdve a magyar egyetem hatalmas nyomás alá került. Jellemző adalék, hogy amikor a budapesti kultuszminisztérium felhatalmazta a kolozsvári oktatói kart, hogy a román királyra és a román államra előírt hűségesküt „a hűtlenség bűne nélkül” letehesse, a magyar kultuszminiszter ajánlatát a kolozsvári egyetemi tanács egyhangúlag mint „erkölcsi lehetetlenséget” utasította el.
A kolozsvári magyar egyetem gyakorlatilag utolsó hivatalos szavait az intézmény utolsó megválasztott magyar rektora, Kolosvári Bálint mondta ki aznap, amikor a román katonaság által körbevett egyetemi épületekben azonnali hatállyal betiltottak minden oktatási tevékenységet, majd a tanári kar tiltakozása dacára lefoglalták az egyetem összes ingó-és ingatlan vagyonát: az utolsó még zajló egyetemi eseményen a Központi épületben, a kolozsvári magyar egyetem utolsó doktori avatásán, a rektor felemelő beszédében már a jövőnek fogalmazta meg: „..az igazság a mi felszabadítónk…”

Abban a reményben köszönöm meg megtisztelő figyelmüket, hogy jelen kiállításunk szerény segítője lehet annak, hogy a kolozsvári magyar egyetem továbbra is teljesíthesse az igazság szellemének őrzésében és terjesztésében vállalt pótolhatatlan nemzeti küldetését.”

Címkék: