-->
"Csak a lényeget kell őriznünk. A többi jön magától."

Megjelent a 2020-as naptárunk

2006 óta hagyományörző módon egy kiemelten fontos tematika köré rendeződve jelenik meg a Trianon Múzeum éves falinaptára. A 2020-as centenáriumi évben naptárunk A TRIANONI BÉKEDIKTÁTUM – Európa hanyatlása – A vég kezdete címet viseli. Kiadványunk a fegyverleltételtől – 1918 novemberétől – a békediktátum aláírását követő, a társadalom egészét átható nemzeti gyász kiteljesedéséig jó minőségben felhasznált korabeli fényképek mellett sokszínű forrásokon keresztül mutatja be az év hangulatát. A szerkesztésnél korabeli újságok cikkein túl olyan elismert szerzőktől idéztünk, akik magas színvonalon tudták értékelni az időszak politikai lépéseit és azoknak következményeit.

Herczeg Ferenc gondolatait idézve: “De ki az, aki ezek után komoly arccal meri követelni, hogy trianoni szerződésben a népek jogforrását tiszteljük? És álljon elő az a tréfás fickó, aki még ma is szentnek és sérthetetlennek meri nevezni az ilyen szerződést! Nincs abban semmi túlzás, ha azt mondják: a politika soha sem süllyedt olyan csatornamélységbe, mint a trianoni békekonferencián. Méltóság és nemes erő csakis a magyarság szenvedésében van. Ez a szenvedés menti meg Európa történetét attól, hogy szégyenletes szatírává ne aljasuljon. A szenvedés pedig addig fog tartani, amíg fel nem kelt az igazság napja.”

Megrendelhető a múzeum alábbi elérhetőségein (+36-88/372-721) telefonon, illetve e-mailben ( titkarsag@trianonmuzeum.hu ).

Valamint személyesen megvásárolható a Gróf Apponyi Albert ajándékboltunkban.

A megrendelhető naptár ára 3000 Ft.

Címkék: