Csubela Ferencről írt könyvet munkatársunk

A bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesület gondozásában jelent meg a közelmúltban A rebellis Csubela Ferenc – A politikus kisebbségi jogvédelme és magyar víziója a széteső Jugoszláviában címmel munkatársunk, Német Klaudió kötete. A Trianon Múzeum történésze immár második könyvével lép a szakma és a szélesebb közönség elé. A december 11-én, Bácskossuthfalván, hatlmas érdeklődés mellet megtartott könyvpremieren Ádám Rebeka Nóra, a Mandiner újságírója beszélgetett a szerzővel. Fellépett Szabó Helga és Sötét Bíborka, akik gitárjátékkal és verssel emelték az esemény színvonalát.

Csubela Ferenc (1937-1995) politikus, a Hidegháború második felének egyik legjelentősebb délvidéki magyar politikusa. Politikai pályája elején 1967-1973 között, amikor Topolya járás egyik vezető politikusa volt, már kiállt a kisebbségi jogokért és felhívta a figyelmet arra, hogy hiába Tito Jugoszláviájának „testvériség egység” szlogenje, az ország kisebbségei hátrányt szenvednek még azon járásokban is, ahol jelentős többséget alkotnak. Később kizárták a kommunista pártból. A vajdasági magyar rendszerváltás egyik meghatározó alakja, többek között alapító tagja volt a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének majd parlamenti képviselő a szerbiai képviselőházban 1991-1993 között. A háborúellenes magatartásának és kiállásának köszönhetően több száz férfit mentett meg a golyótól a délszláv háborúk során. A Vajdasági Magyar Szövetség alapító elnöke volt. Munkáját egy tragikus baleset vágta ketté, 1995. november 20-án egy kivilágítatlan pótkocsinak ütközött az autó melynek utasa volt. 1995. november 27-én hunyt el. Horn Gyula december 18-án posztumusz Kisebbségekért díjat adományozott tevékenységéért.

Német Klaudió Topolyán született 1998-ban. Történelemmel 15 éves korom óta foglalkozik, ekkor kezdte el szülőfaluja, Bácskossuthfalva/Ómoravica helytörténetét kutatni. 2017-ben jelent meg első könyve, amely a Makacs moroviciak – Különös történetek egy bácskai falu múltjából címet kapta, és egy része szlovákul is megjelent. 2017-ben felvételt nyert a Szegedi Tudományegyetem Történelem alapképzésére, és ekkor kezdett el a regionális, délvidéki magyar történelemmel foglalkozni. Fő kutatási területe a magyarok helyzete- a titói Jugoszláviában, a Tito után és Tito korszakban és a délszláv háborúk idején. 2021 októberében jelent meg második könyve, A rebellis Csubela Ferenc – A politikus kisebbségi jogvédelme és magyar víziója a széteső Jugoszláviában, amely a kisebbségi politikus életét dolgozza fel. 2017-ben a Vajdasági Tehetségsegítő Tanács Ígéretes díjjal tüntette ki.

A kötetből részletet ITT olvashatnak.

A bemutatóról több hírportál is beszámolt:

https://youtu.be/K0eiiLyzUeI

https://pannonrtv.com/rovatok/tarsadalom/rebellis-csubela-ferenc

https://www.magyarszo.rs/hu/4799/vajdasag/255943/A-rebellis-Csubela-Ferenc-könyvbemutató-Csubela-Ferenc.htm

https://www.metszet.info/csubela-ferenc-tortenete/

 

Címkék: