Fából faragott Magyarország: jelképes üzenete van annak, hogy a református gimnázium fogadta be a tárlatot

A Trianon Múzeum és a Hagyományok Háza centenáriumi pályázatára érkezett pályaművekből nyílt kiállításnak a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma patinás épületének második emeleti folyosója ad otthont.

A Trianon Múzeum szervezésében az alkotásokat először Királyszálláson, a Nagy-Magyarország Parkban mutattattuk be, onnan indult a kiállítás országjáró körútra. Először Szegeden, a Délvidék Házban, majd Szombathelyen, az Őrvidék Házban kapott helyet, most partnerintézményünk, a debreceni Partium Ház szervezésében, Dr. Veres Bertalan, a Tiszántúli Református Egyházkerület Tanügyi Hivatalának főtanácsosa és Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma igazgatónőjének meghívására érkezett Debrecenbe.

A február 21-i, ünnepélyes megnyitón népdalcsokorral köszöntötték a református gimnázium diákjai a különleges tárlatot. Ezt követően Ivánné Nagy Erzsébet Bernadett, az intézmény igazgatója üdvözölte az egybegyűlteket, örömét fejezve ki amiatt, hogy az általa képviselt csaknem ötszáz éves múlttal rendelkező gimnázium otthont adhat a vándorkiállításnak.

„Nagy öröm számomra, hogy a közel 500 éves történelmi múltra visszatekintő Református Kollégium Gimnáziuma helyt adhat a debreceni Partium Ház Trianon 100. „Fából faragott Magyarország” című vándorkiállításának. Különösen jelentős ez annak tükrében, hogy iskolánk fontosnak tartja nemzeti kultúránk, értékeink és hagyományaink ápolását, őrzését, valamint a határon túlról érkező református fiatalok oktatását, támogatását. A kiállítás szimbolikus üzenete az összetartozás, ugyanakkor a kiállított darabok magukon hordozzák a magyar lakta területek népművészeti motívumait, melyek lehetőséget teremtenek a magyar népi kultúra értékeinek megismertetésére, megszerettetésére a diákok körében is. Wass Albert gondolatát idézve vallom, hogy „A kultúra és a nemzet azonossága az a mindeneken felül álló erő, mely ellen tehetetlenek a fegyverek, és mellyel szemben értelmüket vesztik a szögesdrótok.” Nemzetünk rendkívül gazdag kulturális értékeit és magyar identitásunkat éppen ezért kötelességünk óvni és megőrizni, s példával elől járni az utánunk következő generációnak.”

A debreceni Partium Ház nevében Stanik István, a Magyar Házak szakmai igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki úgy fogalmazott, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziuma a legtökéletesebb helyszín a tárlat bemutatására. Mint mondta, az elsődleges cél, amiért meghirdették a pályázatot, hogy a következő generációk számára is tovább éljen a száz évvel ezelőtti nemzeti tragédiának az üzenete, így jobban átérezhető a fiatalok számára is az ország megcsonkításának máig tartó hatása.

A kiállításmegnyitón Bálintné Miklós Éva, a pályázat és kiállítássorozat szakmai vezetője és koordinátora mutatta be az alkotásokat.

Fafaragóként a fa megmunkálásán, szeretetén keresztül szerettünk volna emléket állítani Trianon gyászos évfordulójának, emellett utat mutatni a jövőbe is, felhasználva múltunk erősségeit, táplálkozva a gyökereinkből. A magyar nemzeti identitás erejét, az összetartozást jelképezve jöttek létre olyan fából készült alkotások, amelyek a Kárpát-medence sokszínű világát vonzó és hiteles módon tudják bemutatni. Olyan kötés ez, amelyet szerződések, törvények nem oldhatnak fel – mondta Bálintné Miklós Éva.

A tárlat március 11-ig tart nyitva, és bárki számára látogatható.

A gimnázium beszámolója a megnyitóról:

 

Kiemelt kép: Kiss Annamarie/haon.hu

Címkék: