"1100 éve. Ugyanitt."

Kincsek a raktárból 49.

Cserkészsapka a két világháború közötti időszakból

A cserkészet angliai megalakulása után világ körüli hódító útra indult és Magyarországon is rengeteg fiatalt szólított meg a mozgalom. Alapvető célja testben-lélekben ép, hazaszerető, önálló és talpraesett, természetbarát fiatalok jellemformálása, gyakorlati nevelésen keresztül. Nevelési módszerét Lord Robert Stephenson Smyth Baden-Powell of Gilwell (röviden „Bi-Pi”) brit lovassági tábornok fejlesztette ki 1908-ban, amely nagyban épít a szabadban végzett elfoglaltságokra, többek között a táborozásra, erdei és vízi életre, túrákra és sportra. Magyarországon 1912. december 28-án alapították meg a Magyar Cserkészszövetséget, a magyar cserkészpedagógia kidolgozója Sík Sándor piarista papköltő volt, az „emberebb embert, magyarabb magyart” jelmondata, jellemformáló nézetei végigkísérték a magyar cserkészet történetét. A cserkészet másik nagy hazai személyisége Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, aki főcserkészként, majd tiszteletbeli főcserkészként vett részt az ifjúsági szervezet életében.

Az I. világháború során az idősebb cserkészeket besorozták, a fiatalabbak a hátországot sújtó nehézségek enyhítéséből vették ki részüket. A magyarországi cserkészek létszáma a „Nagy Háború” után jelentősen lecsökkent, hiszen rengeteg cserkész a csonka ország határain kívül rekedt. A mozgalmat hazánkban új alapokra kellett fektetni, melyben már nagyobb szerep jutott a nemzeti összetartozás érzésének életben tartásának, a hazafias nevelésnek. A helyi cserkészcsapatok megszervezésében a tanítók és a lelkészek élen jártak, mutatva ezzel is a mozgalom nevelő és vallásos gyökereit. Olyan lelkes személyek szervezték meg a csapatokat, akikre a helyi társadalom felnézett és a gyermekekkel mindennapi kapcsolatban álltak.

A cserkészet hazai elterjedését jól mutatja, hogy 1933-ban Gödöllőn rendezték meg a nagy nemzetközi cserkész-világtalálkozót, avagy másnéven a dzsemborit. A rendezvényen kb. 30 000 fiatal vett részt, ahol a szervezők egyik fő célul azt tűzték ki, hogy nemzetközi körülmények között mutassák be nemzeti értékeinket a világ közvéleménye számára. Érdemes megemlíteni, hogy 188 magyar településből érkeztek cserkészek a találkozóra, melyen Horthy Miklós, és Teleki Pál mellett „Bi-Pi” is tisztelet tette.

Címkék: