"Szeressük vissza Magyarországot!"

Korszakos események, korszakalkotó megközelítésben – Megjelent képregény-sorozatunk első darabja

A Trianon Múzeum fontos célkitűzése, hogy üzeneteit egy teljesen új, fiatal nemzedékhez is eljuttassa. Ennek elérése érdekében nem csak múzeumpedagógiai foglalkozásainkat, kiállítási látványelemeinket fejlesztettük és gazdagítottuk, de egy rendhagyó, páratlan kiadvány- és filmsorozatot is útjára indítottunk. E sorozat egyik első darabját, A magyar honvédelem képregényei című széria első elemét, a Kárpátalja hazatér – 1938-1939 című kiadványt nyújtjuk át most az olvasóknak.

Kárpátalja évszázadokig a Szent István-i Magyarországhoz tartozott, a 20. században azonban a Kárpát-medence leghányatottabb sorsú régiójává vált. Ennek a viharos történetnek egy rövid szeletét meséltük el a Kárpátalja hazatér című képregényünkben.

Kárpátalját az 1920-as diktátum elszakította Magyarországtól, de 1938-ban úgy tűnt, hogy elérkezett az idő a hazatérésre, ami végül két hullámban valósult meg. Ezt követhetjük végig tíz történetben, különféle elbeszélők szemén keresztül látva az eseményeket. Együtt autózunk Vásárosnaményig Kozma Miklóssal, aki üzleti és politikai karrierjét tette kockára az ügyért, amelynek az élére állt; együtt bujkálhatunk a Rongyos Gárda tagjaival Kárpátalja erdeiben, ott lehetünk a diplomáciai tárgyalásokon, koccinthatunk a lengyel–magyar barátságra a közös határon, és felemelkedhetünk a levegőbe a magyar vadászpilótákkal, de akár együtt is retteghetünk egy cseh kiskatonával az erdőben lappangó mackóktól.

Az egyes fejezeteket egymással összekötő szélesebb történeti hátteret, illetve az ezekben szereplő utalásokat, históriai érdekességeket is bemutatja a könyv, melyekkel ugyan elsősorban a fiatal generációkat kívánjuk megszólítani, de biztosak vagyunk benne, hogy a könnyed stílusú, ugyanakkor magas történész-szakmai igényességgel megírt kötet, akárcsak a soron következő, nemzedékek Magyarországáról szóló darabok, magyarok nemzedékeinek szól.

A nyolcvanoldalas, keményborítós Kárpátalja hazatér – 1938-1939 című képregény megvásárolható webáruházunkban.

Képregénysorozatunk következő, tervezett darabjai:

  1. Bevonulás Bukarestbe

A románok kiűzése Erdélyből, 1916

  1. Lovagkirályunkkal a Szentföldön

András Szentföldi hadjárata, 1217–1218

  1. Ruszkik haza!

Magyarország szabadságharca 1956-ban

  1. Nyugat-Magyarországot nem adjuk!

Lajtabánság kikiáltása és a nyugat-magyarországi felkelés, 1921

  1. A kuruc király

Thököly Imre kísérlete a nemzeti királyság visszaállítására, 1678–1685

  1. Balkáni küldetés

Bosznia-Hercegovina katonai megszállása és a Magyar Szent Koronához csatolása, 1878–1908

  1. Erdélyi magyar Thermophülé

A tordai csata, 1944

  1. Az orosz medve ellen

Limanovai csata, 1914

  1. A magyar huszár Berlinben

A Hadik-huszárok elfoglalják Berlint, 1757

  1. A Zrínyiek nyomában

A muraszombati csata, 1919

  1. Harcban a szárnyas oroszlánnal

A Magyar Királyság és a Velencei Köztársaság középkori háborúinak története