110 évvel ezelőtt, 1915. április 20-án látta meg a napvilágot Budapesten Szeleczky Zita, a II. világháborús évek egyik legnépszerűbb magyar filmsztárja. A Trianon Múzeum állandó kiállításában a színésznő számos személyes tárgya, dokumentuma, magyarságmentő- és szervező tevékenységének bizonyítéka megtalálható. Mozitermünkben megcsodálható búzakék ruhája és aranyszínű köntöse, valamint a színésznő telefonja is. A tárgysimogatóban a fiatalok az ő írógépét nézhetik meg közelebbről. A múzeumi ajándékboltunkban és webshopunkban az életéről szóló könyv, valamint a dalait tartalmazó hanglemez is kapható. A „Csakazértis!” zeneszoba hangulatát a róla készült nagyméretű festmény uralja, a látogatók itt életútjáról is olvashatnak.

Szeleczky Zita tehetségét a Színművészeti Akadémia elvégzése után hamar felfedezték, 1936-ban már megkapta első szerepét, a Balogh Béla rendezte Méltóságos kisasszonyban. Ugyanebben az évben a Nemzeti Színház ösztöndíjasa, majd rendes tagja lett. Kezdetben klasszikus női szerepeket alakított a színpadon: Shakespeare Rómeó és Júliájából Júliát, a Szentivánéji álomból Titániát, Vörösmarty Csongor és Tündéjéből Ledért. Nagyszerű színi játékának és páratlan szépségének köszönhetően hamarosan a filmjátszás is felfedezte. Egyértelműen a közönség kedvence lett, az egész ország rajongott érte. A háború éveiben nemcsak a moziban tűnt fel, hanem a kórházakban is, hogy szereplésével a sebesült katonáknak lelki támaszt nyújtson, valamint hanglemezre énekelt fel hazafias dalokat, verseket. A filmvásznon aratott sikerek (a Szegény gazdagok, a Rózsafabot, a Fekete gyémántok, a Zenélő malom, a Leányvásár és a Nászinduló) beértek, karrierje csúcspontját az Egy éjszaka Erdélyben c. film jelentette, amiért a velencei filmfesztivál díját neki ítélték. 1944. december 15-én játszott utoljára magyar színpadon, 1945-ben a szovjet front közeledtével Olaszországba emigrált. 1948-ban Argentínába került, távollétében népbírósági tárgyalást folytattak ellene, népellenes bűntett miatt bűnösnek mondták ki „háborús magatartása” miatt, vagyis azért, mert egy ún. „Hungarista Est” keretében elszavalta a Föl a szent háborúra! című, oroszok elleni védekezésre buzdító Petőfi-verset, amit a rádió is közvetített. E vád alól csak jóval később, 1994-ben mentette fel a Legfelsőbb Bíróság. Argentínában hosszú távra rendezkedett be, magyar színházat alapított 1951-ben, az emigrációban élő honfitársainak játszott, így egész Amerikát bejárta. Az 1956-os forradalom és szabadságharc sorsát feszült figyelemmel kísérte, a világ asszonyait drámai levélben kérte, hogy tiltakozzanak a szovjet intervenció ellen. A magyar ügy életbentartása érdekében az argentin elnöknél is járt, majd Magyarországról szóló előadássorozatot tartott a rádióban. 1962-ben az Amerikai Egyesült Államokba költözött, itt élt egészen 1997-es hazatéréséig. A magyar kormány 1993-ban az emigrációban játszott kulturális tevékenységéért elismerésben részesítette. A magyar színjátszás nagyasszonya 1999. július 12-én hunyt el Érden. A nekézsenyi családi kriptában helyezték örök nyugalomra.