-->
"Szeressük vissza Magyarországot!"

Kincsek a raktárból 11.

ERDÉLY INDULÓ

A méltán híressé vált katonadal egyik legkorábbi kiadása található meg a Trianon Múzeum gyűjteményében. E példány 1940-ben jelent meg Budapesten, melyet azóta számos nemzeti zeneegyüttes feldolgozott. Kevesen ismerik viszont a két szerző tragikus életét. A szöveget vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő írta, míg a zenét vitéz Náray Antal vezérőrnagy szerezte. Mindketten zenekedvelő hazafiak voltak, akik elítélték mind a nemzetiszocialista, mind a kommunista eszméket. Magyarország német katonai megszállása után mindkettejüket begyűjtötték és a mauthauseni koncentrációs táborba szállították őket. Habár mindketten túlélték az embertelen körülményeket, szabadulásuk után megpróbáltatásaik nem értek véget, életüket teljesen ellehetetlenítette a kommunista diktatúra. Nyugdíjukat elvették, vagyonukat elkobozták, a közéletből pedig mellőzték őket. Somogyváry lányát tíz évig tartó munkatáborra ítélték koholt vádak alapján, míg fiát hadifogolyként tartották a Szovjetunióban.  A szétszakadt családot az ÁVO Kistarcsára internálta. Nárayt 1945-ös hazatérése után hazaárulás vádjával rögtön letartóztatták. Habár minden vádpont alól felmentették, a kommunisták mindenüket elvették, majd pedig Fegyvernekre telepítették le a családot. 

Címkék: