"Szeressük vissza Magyarországot!"

Múzeumok éjszakája a Trianon Múzeumban

Budapesttől 90 kilométerre, két vármegyeszékhely, Székesfehérvár és Veszprém között félúton, a Bakony lábánál, a Balatontól alig 20 kilométerre található Várpalota központjában áll a Zichy-kastély. A történelmi falak között működik a Trianon Múzeum, amely páratlan gyűjteményével és a magyar nemzet számára sorsdöntő éveket bemutató, 2023 őszén megújult kiállításaival a Kárpát-medencében egyedülálló „zarándokhelyként” várja a látogatókat a Múzeumok éjszakáján is. Várunk téged is, mert „Ezt a múzeumot egyszer minden magyarnak látnia kell!"

 

„Iskola a határon” program:

Kíváncsi vagy arra, hogy nagyszüleid vagy dédszüleid mit tanultak az iskolában?

A Múzeum épültében kialakított, az 1930-as évek világát idéző népiskolai osztályterem az éjszaka folyamán három alkalommal várja a kicsiket és nagyokat. Múzeumpedagógiai foglalkozásaink keretében a résztvevők három korabeli tanórán – szépírás, földrajz, illetve történelem és alkotmánytan – keresztül lehetnek részesei a két világháború közötti nemzeti szellemiségű magyar köznevelés, a népiskolai oktatás világának, a tanóra, illetve tanítási nap menetének. Élményprogramunk révén részesei lehetnek a tanulók és tanító közös munkájának, egy népiskolai osztályterem, illetve a korszakban használatos tan- és szemléltetőeszközök használatának.

A program időpontjai: 19:00; 20:30; 22:00

 

Tárgysimogató:

Egy éjszaka, melyen életre kelnek a Múzeumban kiállított tárgyak!

Kipróbálnád, milyen egy első világháborús kézigránátot a kezedben tartani? Szívesen lennél pár percig egy 100 évvel ezelőtti tiszt helyében? Vedd fel a korhű zakót és a vadászsapkát, és érezd át azokat a történelmi pillanatokat, amelyek elvezettek a trianoni békediktátum aláírásáig! Olvadj bele a múltba, mely ezen az éjszakán valósággá válik számodra. A program jó idő esetén a Múzeum előtti teraszon kerül megrendezésre.

A program időpontja: 18 órától folyamatosan.

 

Trianon játékterem:

Játsszuk csak újra le! - játékos vetélkedő a múzeumban.

Mindent tudsz a trianoni békediktátum előtti történelmi Magyarországról? Felismered a magyar költészet legszebb verseit? Mennyit ismersz vármegyéink közül? Mások egy tollvonással szétdarabolták, Te mennyi idő alatt építed újjá Nagy-Magyarországot?

Teszteld magad játékaink segítségével! – nyeremények várják a legjobbakat

A program időpontjai: 19:00 és a vége előreláthatólag 22:00.

 

A kiállítás megtekintése és a programokon való részvétel mellett egész éjjel lehetőség nyílik arra, hogy Gróf Apponyi Alberttel készíts selfiet, vagy beverd a magyar remény egy szögét a vashonvédba, de ha szeretnél, egy korabeli képeslapot is küldhetsz ismerőseidnek.

 

A Múzeumok éjszakáján, június 22-én este 18:00 és 23:00 óra között a belépő jelképesen 1920 forint. 

 

Címkék: