A Zichy család többszáz éves históriája összefonódik Várpalota, Veszprém vármegye és egész Magyarország történetével. Tagjait ott találjuk a hadvezérek, főispánok,  az udvari tisztségviselők, a szabadságharcosok, a politikusok, az ipartámogatók, a művészek, a kultúra mecénásainak, a tudományos kutatók és szakemberek,  az iskolaalapítók és az egyházi személyek sorában.

A Zichyek a magyar főnemesség egyik legősibb, leggazdagabb és legbefolyásosabb famíliája volt. A család az Árpád korból származik, nevét a Zala vármegyei Zajk, valamint a Somogy vármegyei Zich helységről kapta, és nyolc évszázadon át volt hatással Magyarország történetére. Katonai szolgálataik elismeréseként az uralkodóktól kapott birtokadományok, különböző hivatali tisztségek és címek növelték a család hatalmát és befolyását.  

A Zichyek már a 16. században népes nemesi család volt. Zichy I. György (1548?–1604?) utódai idején főnemesi és köznemesi ágra vált szét.  

A Zichy család főúri ágának felemelkedése Zichy I. Istvánnal (1616–1693) vette kezdetét, aki jelentős katonai pályát futott be. Zrínyi Miklós kíséretének tagjaként Itáliában is megfordult. 1649-ben megszerezte a Veszprém vármegyei Vázsonykő várát, a hozzá tartozó uradalommal. A család ekkor kezdi használni a „vázsonykői” nemesi előnevet. 1650-ben III. Ferdinánd Zichy I. Istvánnak adományozta Palota várát és a várbirtokokat. Ezzel vette kezdetét a Zichyek és Várpalota 250 éven át tartó kapcsolata. Zichy I. István, tehetségének és az uralkodó pártfogásának köszönhetően, gyorsan emelkedett a ranglétrán. Szolgálatai elismeréseként I. Lipót 1655-ben bárói rangot, majd 1679-ben grófi címet adományozott Zichy I. Istvánnak, 1690-től pedig tárnokmester lett.  A család hatalmas vagyonát nagyrészt ő szerezte.

A törökellenes küzdelmekben –  apja példáját követve – Zichy II. István (1647–1700) részt vett Várpalota felszabadításában, ami így újra a család kezébe került. A Zichy család jó gazdának bizonyult, nemcsak a várat építette újjá, illetve alakította át várkastéllyá, de újratelepítette az elnéptelenedett birtokot, hozzájárulva ezzel a város fejlődéséhez. Az ellenreformáció időszakában, példaértékű vallási toleranciát gyakorolva, befogadta és letelepítette a protestáns felekezetek tagjait.

A 18. század elején a család várpalotai vázsonykői ága egy viszály következtében kettészakadt. Az egyik ág, az „alsóuraság” megtartotta a város főterén álló kéttornyú várkastélyt, a másik ág, a „felsőuraság„ új kastélyt épített magának a vár nyugati oldalán emelkedő dombon. A barokk stílusú felsőuradalmi kastély építése gróf Zichy II. Imre (?–1746) felesége, Erdődy Terézia nevéhez fűződik.

1890-ben Zichy Paulina halálával kihalt az alsóurasági Zichy-ág, a birtok a Wolf testvérekre szállt.  A felsőurasági birtokot Zichy Gábor fia, Zichy Vladimir 1903-ban eladta Altdöbern-Witzleben Henrik porosz grófnak. Ezzel véget ért a Zichy család története Várpalotán, azonban családi sírboltjuk a várpalotai temetőben mai napig emlékeztet egykori jelenlétükre.

A Zichy család többszáz éves históriája összefonódik Várpalota, Veszprém vármegye és egész Magyarország történetével. Tagjait ott találjuk a hadvezérek, főispánok (Zichy Károly 1779–1834),  az udvari tisztségviselők, a szabadságharcosok (Zichy Béla 1825–1848, Zichy Antónia1816–1888) a politikusok (Zichy János 1868–1944), az ipartámogatók, a művészek (Zichy Mihály 1827–1906, Zichy Géza 1849–1924), a kultúra mecénásainak, a tudományos kutatók és szakemberek (Zichy István (1879-1951),  az iskolaalapítók és az egyházi személyek (Zichy Gyula 1871–1942) sorában.

A Zichyek a 20. században is megőrizték nemzeti, vallási és kulturális identitásukat. A szovjet megszállás után, a Magyarországon is hatalomra jutó kommunista diktatúra elkobozta ingatlan- és ingó vagyonukat, kitelepítették őket kastélyaikból. A politikai és ideológiai üldöztetés ellenére a család ma is létezik, leszármazottaik Magyarországon kívül a föld számos országában élnek.

A Trianon Múzeum működtetői hisznek benne, hogy a megújult kastély méltó tisztelgés történelmünk e nagyjai előtt.