"Semmi lázadás. De semmit sem engedni."

Nekem Trianon…

A huszonegy éves Szép Fanni egy felvidéki kis faluból, Negyedről származik, jelenleg Hajdúszoboszlón él. A Magyar Házak Hálózata és a Petőfi Kulturális Program keretein belül, a Trianon Múzeum kiállítás-anyagaira és szakmai ismereteire alapozva idén útjára indított Trianon Mátrix vándorkiállítás hajdúsági állomásának megnyitóján saját költeményét szavalta el a közönségnek. A Fohász című verset, melyben arról vall, mit jelent számára Trianon örömmel osztja meg Múzeumunk látogatóival, barátaival, támogatóival is.

„A komáromi határtól nem messze nőttem fel, és bevallom gyerekként nem értettem, mi is a különbség a híd egyik és másik fele között. Átnéztem a túloldalra és ott is házak voltak, ott is magyarok éltek. Hat éve, hogy Magyarországra települtünk, és meglepett, hogy az anyaországban sokaknak csak egy lap a történelemkönyvekből, ami nekünk külhonban minden nap Trianon” – mesélte nekünk Fanni, aki különleges családi kincseit is megosztotta velünk. Elhozta azt a kis füzetet, amelyben 92 éves dédnagymamája tartotta fontosnak átadni útravalóul számára a legfontosabb üzeneteket. És megcsodálhattuk a dédnagypapa fotóját is, aki egykor a helyi CSEMADOK vezetője volt.

„A magyarsághoz és az irodalomhoz való kötődésem egészen kis koromban kezdődött. Még nem múltam el hároméves, mikor először szavaltam a CSEMADOK rendezte ünnepségen. Másodikban már saját verset írtam. Ahogy teltek az évek, egyre mélyebb értelmet nyert számomra a szó: magyarság. De igazán éppen akkor értettem meg, milyen fontos is a haza, amikor Hajdúszoboszlóra költöztünk.”

Fogadják szeretettel Fanni sorait, aki bízik benne, hogy szavait minden magyar megérti a Kárpát-medencében.

A vers IDE kattintva olvasható.

Ha Ön is szeretné megosztani velünk Trianonhoz kötődő régi családi képeit, emlékeit, vagy szeretné versben, prózában elmondani, hogy az Ön számára mit jelent Trianon, írjon nekünk a kommunikacio@trianonmuzeum.hu e-mailcímre, vagy levélben a 8100 Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1. Pf. 107 címre. Kérjük, az e-mail Tárgy rovatába, illetve a borítékra írják rá: „NEKEM TRIANON…”

Címkék: