-->
"Semmi lázadás. De semmit sem engedni."

Megjelent a Trianon Múzeum 2023-as falinaptára

2006 óta hagyományőrző módon egy kiemelten fontos tematika köré rendeződve jelenik meg a Trianon Múzeum éves falinaptára. A 2023-as évben naptárunk a „MAGYAROK MARADTUNK!” – A selmeci/soproni akadémisták szerepe Sopron megtartásában címet viseli, tematikájában a népszavazás lehetőségét megteremtő nyugat-magyarországi felkelésben történelmi szerepet vállaló selmeci/soproni főiskolások páratlan honvédő teljesítményére fókuszál, és mint ilyen, méltó kísérője lehet azon magyar emberek mindennapjainak, akik ma is kiállnak magyarságuk mellett.

Magyarország számára a versailles-trianoni békemű keretei között, a békeszerződés területi rendelkezéseinek megváltoztatására az egyetlen érdemi esély Nyugat-Magyarországon állt elő. Annak dacára, hogy a történelmi Magyarország nyugati határterületeire az első világháborút követően három szomszédos államalakulat, Csehszlovákia, Ausztria és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság is bejelentette igényét, a magyar erőfeszítések - összességében az ország számára kedvező közép-európai külpolitikai és stratégiai változások mellett - döntően sikerrel jártak. Az elszakításra ítélt magyar területek jelentős része, közte a térség legfontosabb városa Sopron, az anyaországnál maradt, illetve ennek nyomán a nyugati határszélen a későbbiekben is lehetőség nyílott újabb határmódosításokra. Falinaptárunk a népszavazás lehetőségét megteremtő nyugat-magyarországi felkelésben történelmi szerepet vállaló selmeci/soproni főiskolások páratlan honvédő teljesítményére fókuszál. Az ellenállást felvállaló akadémisták szerepvállalása és Sopron megtartása felemelő bizonyíték arra, hogy az aktivista alternatívák megfelelő időzítéssel és színvonalas politikai háttérmunkával látványos és tartós eredményeket érhetnek el.

A falinaptárban található eredeti fényképek a Soproni Múzeum, a Soproni Erdészeti Múzeum és a Trianon Múzeum tulajdonát képezik.

A kiadvány megrendelhető webáruházunkból, illetve a kultura@trianonmuzeum.hu e-mail címen. Telefonos megrendelés: 06 88/372-721

GYŰJTŐKNEK AJÁNLJUK

(A régebbi naptáraink iránt érdeklődők látogassanak el weboldalunkra.)

A Trianon Múzeum eddig megjelent történelmi falinaptárai

2006 – Öröm és mámor - A Magyarországtól elszakított területek visszacsatolása képekben 1938-1941

2007 – Revíziós és irredenta plakátok Magyarországon 1920-1942

2008 – A történelmi Magyarország határa

2009 – Külső - Magyarország tájai

2009 – A magyar betyár

2010 – Reményik Sándor: Segítsetek!

2011 – Igazságot Magyarországnak!

2012 – Összeomlás és újrakezdés - A trianoni trauma politikai plakátokon

2013 – Elpusztított és megcsonkított magyar köztéri emlékművek a Kárpát-medencében 1918 után

2014 – Magyar iskola - Magyar feltámadás

2015 – Irredenta dalok és zenekarok

2016 – Az országzászló

2017 – Magyar Thermopülé - A magyar hon- és területvédelem legszebb kitüntetései és emlékérmei 1914-1941

2018 – Anyaföld - Magyar tájak a Kárpát-medencében

2019 – Heten egy ellen - Magyarország megszállása és hadüzenet nélküli háború a magyar polgári lakosság ellen 1918-1919

2020 – A trianoni békediktátum / Európa hanyatlása - a vég kezdete

2021 – Ez a föld a mienk - Irredenta ifjúsági regények és hazafias iskolai színdarabok Trianon után

2022 – A magyar sport és Trianon

 

 

Címkék: