"1100 éve. Ugyanitt."

Levente Péter előadóművész

Levente Péter Jászai Mari-díjas színész, rendező, tanár Nagyváradon született, jelenleg Héregen él és alkot. A játék titkát közönségével együtt deríti fel, nem csak lelki-szellemi összhangban velük, hanem a személyes, fizikai részvételt is felajánlva, ötféle médiumban, a legkülönbözőbb szóló és csoportos szerepek formájában. Több generáció gyerkőcei nőttek fel rajta: a ’60-as években a Magyar Televízió Zsebtévé című műsorában lett Móka Mikiként a kicsik kedvence, 1979–1992 között a Magyar Rádió Ki kopog? című sorozatának főszereplője, rendezője volt. A ’90-es években pedig az Égből pottyant mesékkel varázsolta el a gyerekeket. Utóbbit Gryllus Vilmossal és írónő feleségével, Döbrentey Ildikóval közösen álmodták képernyőre, akivel együtt több évtizede szolgálja magyarul értő közönségét, mindig úgy nyújtva szórakozást, hogy közben „a gyermekek és az értük felelős felnőttek lélekben és szellemben növelődjenek”. Munkásságáért Ifjúsági-, a Gyermekekért-, Magyar Örökség, valamint Prima Primissima díjat kapott, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével és a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntették ki.

 

Címkék: