Boldog magyar karácsonyt!

Mi, Kárpát-medencei magyarok, éljünk bár Budapesten, Újvidéken, Kassán, Marosvásárhelyen, Munkácson, Nyitrán vagy Varasdon, karácsony estéjén ugyanúgy imádkozunk, énekeljük a Mennyből az angyalt, és ugyanazokat a gondolatokat küldjük azon szeretteink felé, akiktől elszakított a huszadik századi történelem. A Trianon Múzeum, karácsonyi ajándékkínálatával nem csak átfogó ismereteket közvetít az elmúlt száz év sorsdöntő eseményeiről, de az összetartozás élményét is kínálja.

 

Újrajátszott Trianon – Egy játék, amelyben lehetőségünk van rá, hogy megfordítsuk a történelem kerekét 

 

A Trianon Múzeum új, egyedülálló társasjátékával sikerül megtartanunk egészben Magyarországot úgy, hogy egyúttal megemlékezhetünk azokról az őseinkről is, akik bő száz esztendeje, négyévnyi világháborús szenvedés után, rongyosan, koplalva, kockadobás helyett az életüket kockáztatva próbálták megtenni ugyanezt. Bár a játékban számos lehetőségünk van rá, hogy megfordítsuk a történelem menetét, a valóságban Magyarország sorsáról a világháborúban győztes nyugati hatalmak döntöttek. A határok meghúzásakor elsősorban Franciaország érdekei, illetve a többi nagyhatalom érdektelensége volt meghatározó, így a magyar érvrendszer, és a rendezés igazságtalansága legfeljebb némi tét nélküli sajnálkozást váltott ki. Franciaországnak pedig elemi érdeke volt, hogy a környező államokat – katonai szövetségeseit – megerősítse, és ezt a legegyszerűbben a magyarság kárára tudta megtenni. Stratégiailag fontos vasútvonalak, zsíros termőföldek alapján kanyarították az új határokat, amennyiben a győztesek komolyan vették volna a népek önrendelkezési jogát, úgy tán kevésbé fájna a rendezés. Sajnos száz év elteltével már csak eljátszani tudunk a gondolattal: mi lett volna, ha…

A Trianon Múzeum gondozásában megjelent új, tartalmilag egyedi és megjelenésében korhű társasjátékot megrendelheti honlapunkról, IDE kattintva.

 

Rockra hangszerelt magyar irredenta dalok

 

A 12 legszebb magyar irredenta dalt korszerű zenei alapokon, szimfonikus zenekarra hangszerelve, kiváló előadóművészek előadásában adta ki a várpalotai Trianon Múzeum. A húszas-harmincas éveket megidéző Lesz, lesz, lesz című album dalai Varga Miklós, Pataki Attila, Kardos-Horváth János, Vadkerti Imre, Sárdy Barbara, Varga Viktor, Kalapács József, Géczy Erika, Kautzky Armand, Szacsvay László, és Heit Lóránd előadásában szólalnak meg, közreműködik a MÁV Szimfonikus zenekar, a Magyar Állami Operaház gyermekkara és a kisvárdai Szent László gyermekkar. A hangszerelés Faragó Sándor és Harmati Máté, a zenei rendezés Harmati Máté munkája. A hanganyagot külön nyomtatott kotta kíséri, a dalok karaoke változatának videóit is elérhetővé teszi a kiadó.

A hazai sztárok közreműködésével született új cédénket webáruházunkból mindössze jelképes, 1920 forintos áron vásárolhatja meg. Részletekét kattintson IDE.

 

Az elmúlt száz év történelmének sorsdöntő eseményei 15 kötetben

 

Jegyezze elő most a Trianon Kiskönyvtár köteteit, és legyen birtokosa a modern Magyarország legnagyobb horderejű változását bemutató és új megvilágításba helyező, hiánypótló könyveknek, kedvezményes áron! A sorozat eddig megjelent első négy kötetének megrendelésével, Ön automatikusan előjegyzi a kiadásra kerülő következő 11 kötetet is. Sorozatunk dísze lehet minden otthon, intézményi- vagy vállalati iroda könyvespolcának. Keménytáblás, cérnafűzött darabjai egyedi, látványos borítótervet kaptak: a köteteket egymás mellé rakva, a teljes sorozat gerincén megjelenik a Magyar Szent Korona. ENNEK A SOROZATNAK OTT A HELYE MINDEN MAGYAR KÖNYVESPOLCÁN!

A sorozatról, az eddig megjelent kötetekről és az előfizetés módjáról ITT talál részleteket.

 

Magyarok maradtunk! – 2023-as falinaptár

 

2006 óta – hagyományőrző módon – egy kiemelten fontos tematika köré rendeződve jelenik meg a Trianon Múzeum éves falinaptára. A 2023-as évben naptárunk a „MAGYAROK MARADTUNK!” – A selmeci/soproni akadémisták szerepe Sopron megtartásában címet viseli, tematikájában a népszavazás lehetőségét megteremtő nyugat-magyarországi felkelésben történelmi szerepet vállaló selmeci/soproni főiskolások páratlan honvédő teljesítményére fókuszál, és mint ilyen, méltó kísérője lehet azon magyar emberek mindennapjainak, akik ma is kiállnak magyarságuk mellett.

A kiadvány megrendelhető webáruházunkból, IDE kattintva.

 

Legyen együtt boldog magyar karácsonyunk!

Címkék: