"Semmi lázadás. De semmit sem engedni."

Világhírű karmester lesz a Trianon Múzeum első nagykövete

Rendhagyó kezdeményezéssel indítja az újévet a Trianon Múzeum

Az újesztendőben eddig még példa nélküli nagyköveti címet hozott létre a Trianon Múzeum. Az intézmény a kitüntető státust a jövőben olyan példaértékű teljesítményt felmutató művészeknek, sportolóknak, közéleti embereknek adományozza, akik „úgy Magyarországon, mint szerte a nagyvilágban a magyar nemzet történelmi küldetésének, a Kárpát-medence egységének és a Trianon Múzeum történelmi jogfolytonosságot újjáépítő, nemzetegyesítő képviseletének” szellemiségében élik meg munkásságukat, szerepüket.

Elsőként Ács János világhírű karmester veszi át a rangos elismerést. Ács János Kiskunhalason született, Budapesten érettségizett, de 1973-ban elhagyta Magyarországot,  mert származása miatt esélye sem volt a továbbtanulásra. Milánóban telepedett le, énekesnek készült, világhírű karmester, népszerű oktató, az olasz operajátszás legnagyobb szakértője lett belőle. 2022-ben megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet. Karmesterként Genovában debütált 1979-ben, a milánói Scalában, a legnagyobbak mellett tanulta a mesterséget, majd sikerrel lépett fel a négy kontinens legismertebb operaházaiban, koncerttermeiben. Éveken át zeneigazgatója volt Dél-Afrikában a pretoriai operának, az Egyesült Államokban a denveri Opera Coloradónak. Vezényelte Róma, Firenze és Velence operatársulatait, a Giuseppe Verdi Színház és a Magyar Állami Operaház Falioni Kamarazenekarát vezette. Bellini és Puccini valamennyi operáját dirigálta, s a legnagyobb Verdi-műveket. Korunk olyan nagy énekeseivel dolgozott együtt, mint Samuel Ramey, Raina Kabaivanska, Giuseppe Giacomini, de a három tenor – José Carreras, Plácido Domingo és Luciano Pavarotti – koncertjeinek állandó karmestereként szerzett világhírnevet. Repertoárján több mint százötven opera és zenekari mű szerepel. Ács János hitvallásában így fogalmazza meg a küldetését:

„A tehetségemből, tudásomból, tapasztalataimból, mindabból, amit a pályámtól kaptam, vissza kell adnom valamit, mert úgy gondolom, a végső elszámoltatásnál nem arról kell majd számot adnom, hány sikeres koncertet vezényeltem, hanem arról, hány embert segítettem. Számomra teljesen természetes, hogy eljött az életemben az az időszak, amikor tovább kell adnom az Istentől kapott talentumokat, ezt pedig csak érdektelenül, alázattal lehetséges megtenni. ”

A nagyköveti megbízólevél ünnepélyes átadójára a szegedi Délvidék Házban, január 7-én, vasárnap 11 órai kezdettel kerül sor.

 

Az operavilág sztárkarmestere veszi át a Trianon Múzeum Nagykövete címet


Szegeden, január 6-án lesz egy operagála, ahol Ács János világhírű karmester, népszerű oktató, az olasz operajátszás legnagyobb szakértője, Pavarotti és a Három Tenor egykori állandó karmestere a hazai opera sztárjait vezényli a MÁV Szimfonikusok zenekarral. A neves művész ennek a produkciónak az apropóján vendégeskedik majd a Tisza-parti városban, ahol a Trianon Múzeum nagykövete megbízólevelét is átveszi. A nagyköveti cím hazánkban és szerte a nagyvilágban a magyarság történelmi küldetését, a Kárpát-medence egységét és a Trianon Múzeum nemzetegyesítő tevékenységét hivatott szimbolizálni. 

Milánóban van az otthona, de Denvertől Pretoriáig, New Yorktól Pekingig tulajdonképpen a világ összes fontos operaházában fellépett már, és mégis azt vallja, a magyar identitása mindennél fontosabb Önnek? Honnét ez az állhatatos hitvallás?

Kiskunhalason születtem, 1973-ban települtem Olaszországba, szüleim magyarnak neveltek, az érettségiig magyarul tanultam, kaptam zenei képzést. Bárhol megfordultam a világban mindig büszkén hirdettem a magyarságomat, akkor is, ha hátrányom származott belőle. Ami tőlem tellett, megtettem magyar zene értékeinek népszerűsítéséért. : Valamennyi szimfonikus koncerten, amelyet négy kontinensen vezényeltem, szerepelt a műsoromban Liszt, Bartók vagy Kodály mű. Hálás vagyok az Istennek, hogy magyarnak születtem, hogy a Kodály-módszerrel tanultam zenét, ami megalapozta és végig kísérte a pályámat.

Mit jelent Önnek Szeged, a Dél-Alföld, lévén igen korán, fiatalon hagyta el Magyarországot, majd több évtizedes karriert futott be, a világhír övezte zenei produkcióit.

Szeged, tágabb értelemben a szülőföldemet jelenti, nagyon közel áll a szívemhez. Kiváló kapcsolatban vagyok Kiss-Rigó László püspök atyával, közös terveink vannak egy nagyszabású egyházzenei produkció létrehozásában. Különben szívesen megyek mindenhova Magyarországon, a Kárpát-medencében, ahol a zene értékei iránt elkötelezett emberek igényt tartanak a szolgálatomra. Az elmúlt évben Erdélybe hívtak, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen, Nagyváradon, Aradon, Nagybányán koncerteztem, Visszatérve Szegedre, immár az itt működő Magyar Házak központja és kapocs a városhoz. A Magyar Házakhoz tartozó debreceni Partium Házat tavaly ismertem meg, ahol színvonalas rendezvényeken vettem részt, hiánypótló könyveket vehettem kézbe, ahol mindig otthon éreztem magam. Örülök, hogy most a Délvidék Házat is megismerhetem.

Hogyan készül a szegedi koncertjére, mit szeretne átadni a hazai zeneértő közönségnek?

Minden koncertemre ugyanúgy készülök. Nekem sohasem volt fontos, hol hangzik el a mű, hány ember hallgatja az előadásomat, csak az számított, tökéletes legyen a megszólaltatása. A szegedi előadásra is ugyanolyan alapossággal, szenvedéllyel és alázattal készülök, mint ahogyan eddig minden fellépésemre készültem. Arra törekszem majd, hogy létrejöjjön a zene legnagyobb csodája, ahogyan Liszt Ferenc fogalmazott: teremtődjék meg a kapcsolat az Isten és a zenemű szerzője között.

Van elképzelése róla, hogy a Trianon Múzeum Nagyköveteként, miként fogja képviselni az intézményt?

A megbízó levél szerint a nagyköveti cím, hazánkban és szerte a nagyvilágban, a magyar nemzet történelmi küldetésének, a Kárpát-medence egységének, a Trianon Múzeum történelmi jogfolytonosságot újraépítő, nemzetegyesítő tevékenységének a képviseletére ad megtisztelő megbízást. Úgy érzem, a magyar kultúra, a magyar zene önkéntes követeként a világban, részben eddig is ezt tettem. Szeptemberben részt vettem, felléptem a Trianon Múzeum új rányitásának ünnepi rendezvényén, meghatározó élmény volt számomra ennek az egyedülálló intézmény küldetésének, a küldetés teljesítéséért tett erőfeszítéseinek, a kiállítási anyagának megismerése. Megtiszteltetés számomra, hogy szerény eszközeimmel hírét vihetem a világban.

Úgy hírlik, az opera mellett a jó magyar borok szerelmese is. Összeegyeztethető a két műfaj, milyen kapcsolódási pont van az opera muzsika és a bor között?

Összeegyeztethető, mert a zene és a bor is Isten ajándéka, ha úgy nyúlunk hozzájuk, hogy a lényegüket keressük. Nagy öröm számomra, hogy találkozhattam a szegedi Kárpátia Borház borválasztékával, hogy megismerhettem ott a Kárpát-medencei magyar borvidékek különleges borait, olyan erdélyi, délvidéki, kárpátaljai borokat kóstolhattam, amelyek egyenértékűek az általam jól ismert és nagyon kedvelt, legjobb bordói vagy toszkánai borokkal.

 

Pósa Károly

Címkék: