|
|
"Szeressük vissza Magyarországot!"
|
A magyar békeküldöttség 1920 januárjában utazott ki Franciaországba, hogy felkészüljenek a béketárgyalásokra. A delegáció vezetője gróf Apponyi Albert volt, kíséretébe pedig gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Popovics Sándor, Lers Vilmos, gróf Somssich László, Zoltán Béla, Ottlyk Iván tartozott. A neves államférfiakból és nemzetközileg elismert tudósokból álló társaság a lehetőségekhez képest mindent megtettek, hogy a magyar álláspont történelmi folyamatokkal indokolva, statisztikákkal és egyéb tudományos kimutatásokkal, térképekkel alátámasztva jelenjen meg a béketárgyalásokon. A mostani magyar közvélemény körében elsősorban Teleki Pál híres vörös térképe az ismert – amelyen vörös, a legfeltűnőbb színnel ábrázolta a magyarságot, és a lakatlan területeket (elsősorban az akkor még sok helyen bőven mocsaras pusztákon és magashegységekben, elsősorban a mócok által, de igen szórványosan lakott Érchegységben) pedig fehérrel, így egy valóságnak is sokkal inkább megfelelő, valamint magyar érdekek érvényesítésére is alkalmasabb ábrázolást tárt a döntőbíróság elé a béketárgyalásokon – viszont kevésbé ismert az a háromkötetes corpus, ami doktor Cholnoky Jenő földrajztudós szerkesztett meg. Ezen könyvek tartalmazzák a magyar békeküldöttség munkásságának írott dokumentumait 1920 januárja és márciusa között. A Magyar Királyi Külügyminisztérium által már 1920-ban kiadott trilógia a trianoni békediktátum századik évfordulóján, a várpalotai Trianon Múzeum kiadásában jelenhetett meg újra a könyvespolcokon, keményhátas díszkötésben, DVD melléklettel ellátva.
A békeküldöttség két nagy csoportba osztotta fel a béketárgyalásokra szánt írásos anyagot. Az első kötetben az úgynevezett előzetes jegyzékek olvashatóak, elkészülési kronologikus sorrendben, továbbá az előzetes békefeltételek. Ezen jegyzékekkel, melyek száma az első kötetben közölve összesen húszra rúg, az volt a célja a magyar békedelegációnak, hogy feltárják az antanthatalmak előtt Magyarország politikai, gazdasági, társadalmi helyzetét, tehát tömörebben fogalmazva, hogy egy minél átfogóbb képet tudjanak nyújtani a nagyhatalmaknak az országról. Mindezzel arra számított a küldöttség, hogy ezen ismeretek birtokában a tárgyaló felekkel egy lehetőségekhez képest kedvező békefeltételekben sikerül megegyezni. A jegyzékek többsége elsősorban a Magyarországot ért jogtalanságokat veszi górcső alá, úgymint a területi megcsonkítás, a román csapatok magatartása az általuk megszállt területen, a kivitelezhetetlen katonai feltételek. Külön jegyzék foglalkozik az Oroszországban fogságban tartott magyar állampolgárok ügyével, akik közül rengetegen még a háború lezárása után három (a keleti fronton a tényleges harcok 1917-ben értek véget) évvel sem térhettek haza. A jegyzékeket eredetileg a magyar mellett más nyelveken, angolul, franciául, olaszul is megírták, ebben a kötetben csak az eredeti magyar nyelven közlik.
A magyar békeküldöttség az előzetes jegyzékek leadása után hazatértek, a szövetséges hatalmak reakciójára várva. Ezt a közbeeső időt arra használták fel, hogy a hadifoglyok és az akkor még mindig megszállt területeken élő magyarság helyzetén javítson diplomáciai vonalon. Végül február 12-én, egy pár fővel nagyobb társaságban tértek vissza Franciaországba, ahol Apponyi gróf még egyszer utoljára kért szóbeli tárgyalást. A Legfelsőbb Tanács válaszára a küldöttség válaszjegyéket adott be, mely teljes terjedelmében olvasható a trilógia második könyvében. Összesen tizennyolc jegyzék, ehhez tartozó nyolcvannégy melléklet és egy bevezető kísérőjegyzék olvasható ebben a kötetben. A hazai okiratok mellett ebben a kötetben már megjelennek az antanthatalmak válaszlevelei is, így egy átfogó, mindkét fél (amennyiben a Legfelső Tanácsot egyetlen egy félnek tekinthetjük a résztvevő rengeteg ország ellenére) nézőpontját megismertető képet kaphatunk a békediktátum diplomáciai előzményeiről.
Amint az ismeretes, a győztes nagyhatalmak egyáltalán nem vették figyelembe a magyar álláspontot, a benyújtott rengeteg statisztika, térkép, egyéb bizonyító erejű dokumentum ellenére, így a küldöttség május 12-én lemondott. A végső békediktátum aláírására már egy külön, diplomáciai küldöttséget indított a magyar kormány, amelynek azonban kizárólagosan az aláírás volt a feladata június 4-én a Grande Trianon palotában. A harmadik kötetben tárgy szerinti csoportosításban olvashatjuk a magyar békeküldöttség által leadott statisztikai anyagot, az előbbi kötetekkel ellentétben itt nem kronológiai sorrendben, hanem tematikák alapján csoportosították a könnyebb áttekintés végett. Az első tizennyolc statisztikai melléklet a népességre szól, a következő kilenc kultúrstatisztika, a végén pedig tizenhárom statisztika a gazdaságot írja le. Mindezen felsorolást a negyvenharmadik szám alatt közölt táblázat zárja le, ahol összehasonlították a nemzetiségi jogokat. A negyvenharmadik jegyzék egy külön lapon jelenik meg, amelyik a hátsó borító belső oldalára lett rögzítve. Az első két kötettől eltérően itt a francia és angol nyelven való fordítást is közölték.
Összességében megállapítható, hogy a magyar békeküldöttség hatalmas átfogó munkát végzett, hogy minden kis részletbe menően tájékoztassa a nagyhatalmakat a magyarországi helyzetről. Nem Apponyi grófon és a köréje szerveződő tudósgárdán múlott a trianoni békediktátum végkimenetele, ezt attól teljesen független szinten döntötték el, a magyar álláspontot teljesen figyelmen kívül hagyván. Mindennek ellenére a magyar delegáció által végzett munka történelmi jelentőségű, hiszen a 20. századi magyar történelem egyik leghatalmasabb felmérő, összegző, enciklopedikus igénnyel megírt, 1514 oldalnyi terjedelmű munkája.
Cikkszám: 1167 Súly: 0 kg