Vannak, akik nem adták fel: a Székely Dandár
Első rész

  A Kratochvil Károly által vezetett Székely Hadosztály java 1919. április 26-án a Szabolcs vármegyei Demecserben letette a fegyvert a románok előtt. Választásuk nem volt, mivel két tűz közé voltak szorítva: tőlük keletre a románok, nyugatra pedig a Vörös Hadsereg csapatai álltak. A románok a foglyokat ekkor vasúton előbb Kolozsvárra majd onnan tovább Brassóba, illetve egy részüket pedig Moldvába hurcolták. Többségük hónapokig, volt aki egy álló évig sínylődött rabságban, embertelen körülmények között.

  De nem minden székely tette le a fegyvert.  A hadosztály másutt állomásozó egységei és szétszórt alakulatai folytatni akarták a harcot. Ennek érdekében először is átkeltek a Tisztán, és a folyó jobb partjának településein gyülekeztek (Zemplén és Borsod megyékben). Ekkor vált világossá, hogy az állomány mennyire megcsappant: egész századok hiányoztak a zászlóaljakból. Sok katonának pedig hiányos volt az öltözéke, és nem volt fegyvere. Komoly gondot jelentett az élelmezés is. A nehézségek ellenére sikerült újjászervezni őket. Így jött létre a Székely Hadosztály maradványaiból az ún. „Székely Dandár”.
  A Tanácsköztársaság szemében jobb esetben is csak megtűrtek voltak. A kommunisták eltervezték e haderőnek a feloszlatását, és a Vörös Hadseregükbe való betagolását, a székelyek határozott ellenállása miatt erre nem került sor. Így tehát függetlenek maradtak Budapesttől, és így védték a Tisza vonalát a Tiszalúc-Tokaj-Bodrogkeresztúr szakaszon.
   Mindazonáltal ők is kivették a részüket a északi hadjáratból: a június 20-án megindították a támadást, és a cseheket megfutamítva egészen a Branyiszkói-hágóig nyomultak előre.  Egy héttel később pedig már ők látták el a felszabadult Eperjes védelmét.  Ez azonban nem tartott sokáig: francia nyomásra a Felvidéket újból ki kellett üríteni, és harc nélkül átadni az ellenségnek. Ekkor a Székely Dandár visszatért a Tisza menti állásaiba, és ott készültek a románok elleni harcra.

Képen a kocsordi emlékmű. Forrás: www.szon.hu