"Csak a lényeget kell őriznünk. A többi jön magától."

Kilenc nyelven érhetők el a Trianon Múzeum hangos kiállítási tájékoztató anyagai  

A Trianon Múzeum 12 színből álló kiállításának összefoglaló hangos útmutató anyagai – a magyar mellett – mostantól angol, német, román, szlovák, szerb, lengyel, ukrán és olasz nyelven is elérhetők. A hozzánk érkezők, okostelefon segítségével, a múzeumunkban elhelyezett QR-kódok egyszerű, gyors beolvasásával könnyedén meghallgathatják a kiállítási helyszínekhez kapcsolódó információkat. A látogatói hozzáférés bővítése érdekében, a hangos narráció mellett, a tájékoztató anyagok a helyszínen nyomtatott formában is hozzáférhetőek.

„Kiegyensúlyozottan, bátran, felelősségteljesen – Trianon, ahogy a magyarok látják.” – ez a magát a Kárpát-medence múzeumaként meghatározó Trianon Múzeum egyik reklámfilmjének üzenete, és ennek a gondolatnak a jegyében törekszünk kiállításainkat nem csak az anyaországi és külhoni magyar, vagy az egykor elcsatolt területekről érkező, a magyar nyelvet már nem beszélő, de magyar kötődésű látogatók, hanem a Kárpát-medencei nem magyar ajkú érdeklődők számára is vonzó és hiteles formában bemutatni.

A Trianon Múzeum egyik fontos célkitűzése, hogy a társnemzetek irányába egy olyan edukációs együttműködést alakítson ki, amely megerősítheti a külhoni magyarság helyzetét.

Azt szeretnénk, ha a múzeumunk tematikája iránt érdeklődő román, szlovák, szerb, ukrán nemzetiségűek is minél többen ellátogatnának intézményünkbe, mert hisszük, hogy a magyar nemzet számára sorsdöntő történelmi eseményeknek és azok egész Kárpát-medencére máig ható következményeinek megértéséhez és megítéléséhez kiállításunk megtekintése az utódállamok többségi nemzeteihez tartozó érintettek számára is segítséget nyújt.

Ugyanakkor hangos narrációink a világ bármely pontjáról érkező, bennünket jobban megismerni kívánó turisták számára is felkínálják azt a lehetőséget, hogy életre szóló élményekhez jussanak a magyar nemzet hivatásáról és a nemzeti közösség Kárpát-medencei együvé tartozásáról.

A hangos útmutatók bevezetése az idősebb korosztály, a gyengénlátók számára is előnyös.

A szöveges tartalmak felmondása mesterséges intelligencia segítségével került kivitelezésre, a QR kódok integrálásával múzeumunk releváns maradhat a digitális korszakban, megfelelve a látogatók változó elvárásainak.

  

DÍJSZABÁS

A szolgáltatás eléréséhez mindössze egy mobiltelefonra és egy fejhallgatóra van szükség.  

A múzeum megtekintése hangos útmutató (digitális tárlatvezető) igénybevételével, a múzeum által biztosított fejhallgatóval, egyéni látogatók számára: 2.000 Ft/fő

Csoportok, családok számára a múzeum megtekintése hangos útmutató (digitális tárlatvezető) igénybevételével, a múzeum által biztosított fejhallgatóval + szakavatott tárlatvezető múzeumpedagógus közreműködésével (élő tárlatvezetés): 5.000 Ft/csoport (Maximálisan 8 fős csoportokban vehető igénybe)

Kérjük, hogy a hangos tárlatvezetést kizárólag fejhallgatóval vegye igénybe, hogy ne zavarjon másokat a múzeum területén! A múzeumnak nem áll módjában önálló telefonkészüléket biztosítani a látogatók számára.

 

A hanganyag a múzeum saját tulajdonát képezi, rögzítése, máshol történő felhasználása nem engedélyezett.

 

Címkék: