Lezárult a Trianon Múzeum Alapítvány, Száz év, száz érv összművészeti centenáriumi programja keretében meghirdetett, a nagyváradi Euro Foto Art Nemzetközi Egyesület együttműködésével megvalósított, Magyar jelenlét a Kárpát-medencében elnevezésű nemzetközi fotóművészeti pályázat. A pályázatra erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai és magyarországi alkotók, több mint 3.400 digitális művészfotóval jelentkeztek.
A pályaműveket elismert fotóművészek – Horváth Imre EFIAPs, Dömötör Mihály fotóművész, Váradi Péter Pál fotóművész – alkotta zsűri bírálta el, és az alábbi díjakat osztotta ki:
Különdíjba részesült:
Ferenczi Éva (Felvidék) Selmecbányán készült, Őszi hangulat című képe
Ispánovics József (Délvidék) Zentán készült, Tekerés a jövő felé című képe
A pályaműveket, a jövő évben kiadásra kerülő reprezentatív kivitelű albumban és a Kárpát-medence több településén megvalósuló vándorkiállításon láthatják az érdeklődők.