Katonai helyzet 1919 szeptemberében: Nagy-Magyarország területének a 90%-át megszállta az ellenség.
Kép forrása: http://1914-1918.btk.mta.hu

Vannak, akik nem adták fel: a Székely Dandár
Második rész

Az erejükhöz mérten a székelyek helyt álltak a július 20-án indult Tiszai ellentámadás során is. Tokajnál keltek át a folyón és indultak meg Nyíregyháza felé. Hamarosan azonban már hatalmas román túlerővel, 11 ezreddel néztek szembe. Erősítést, lőszert Budapesttől nem kaptak. Ráadásul a Vörös Hadsereg egységeit a románok pár nap után szétzúzták. Hogy elkerüljék a bekerítést és megsemmisítést, 27-én a székelyek visszavonultak a Tisza túlsó oldalára, Tokajra. Minthogy a román csapatok mindenütt megkezdték a folyón való átkelést, így a dandár innen Hatvanra vonult. Itt értesültek a Tanácsköztársaság bukásáról. Ügyesen elkerülve a román és csehszlovák csapatokat, a székelyek augusztus 7-én érték el a Dunát Vácnál.  A még ott állomásozó vörös őrség harc nélkül letette a fegyvert, és átadta a hadfelszerelést a székelyeknek, ami igencsak jól jött.  Így a 3600 főt számláló dandárnak, 8 ütegből álló tüzérsége, 125 db géppuskája és mintegy 1200 lova volt. Továbbá volt még két Erdélyből hozott páncél- és egy kórházvonatjuk is.
   Mindazonáltal fölmerült a kérdés, hogy merre tovább? Bár volt olyan javaslat, hogy Budapestre kell vonulni, és ki kell verni onnan a románokat, a vezetés látta, hogy valószínűleg nem sikerülne a támadás, és mind fogságba esnének. Ezért inkább úgy döntöttek, hogy átkelnek a Dunán, és odaát folytatják a harcot. Mint kiderült nagyon helyesen: Monoron egy román őrnagy 33 elfogott székelyt lövetett agyon, egy túlélő volt, aki hírül tudta adni a dolgot.
Tehát a sereg átkelt a Dunán és Visegrádra érkezett. Innét tudtak távírón kapcsolatot teremteni a Nemzeti Hadsereggel. Horthyék nagyon megörültek, amikor megtudták, hogy maradt még számottevő magyar haderő rajtuk kívül is. A (szegedi) hadügyminisztérium a székesfehérvári kerületi parancsnokság alá rendelte őket.
   Sajnos román területfoglalók hamarosan folytatták előre nyomulásukat, a székelyek ekkor azt a parancsot kapták, hogy kerüljék az összeütközést velük. Előbb Győr, majd Moson és Sopron vármegyékbe vonták őket vissza. A sors iróniája, hogy a székelyek, akik eredetileg Erdély védelmére ragadtak fegyvert, most az ország túlsó oldalát védték, és volt is kitől. Itt verték vissza Vörös Hadsereg maradványának utolsó támadását, és bizony nekik köszönhető, hogy a románok nem foglalták el Sopront is. Horthy Miklós szeptember 16-án személyesen tett látogatást náluk, Harkán, ahol beszédét így fejezte be: „Pihenjetek, ti harcban megacélozott székely karok! Reátok még szükségem lesz!”
   A Székely Dandár története szeptember 26-án ért véget, amikor is katonáit a Nemzet Hadsereg egységeibe, részben helyi szervezeteibe osztották be. Jól szétosztva, hogy minden alakulatban legyenek harcedzett, megbízható katonák. Bizony szép számmal ott voltak a székelyek a Rongyos Gárdában is két évvel később, amikor kiharcolták a soproni népszavazást.