„Egy ezeréves országnak földarabolása oly tragédia, amely visszahatással van a világ sorsára. Egy nép csak pillanatig nyugodhatik meg az erőszakban, állandó megnyugvást csak az igazság teremthet. Az igazság pedig az, hogy a nemzeteket ne erőszakkal csatolják egyik államból a másikba. Kívánjuk, hogy Magyarországtól ne szakítsanak el senkit, megkérdezése, népszavazás nélkül.”

Esztergom, 1919. okt. 29. Magyarország prímása

(Részlet Csernoch János, Sir George Clark angol diplomatához, antant-megbízotthoz írt leveléből)

Csernoch János

(1852, Szakolca – 1927, Esztergom)

Nagy-Magyarország utolsó hercegprímása

Ján Černoch Szakolca szabad királyi városában született nagyon szegény, vallásos szlovák parasztcsaládba. Gimnáziumi éveit Pozsonyban töltötte, majd a tehetséges ifjút Simor János bíboros-hercegprímás, esztergomi érsek ajánlására Bécsbe küldték filozófiát és teológiát tanulni. A frissen diplomázott Csernoch Jánost 1874. november 18-án szentelte pappá Simor érsek, akinek jóvoltából innen útja a Vatikánba vezetett, ahol további egyetemi tanulmányokat végezhetett könyvtárosi, levéltárosi és kánonjogi szakon.

Hazatérve az esztergomi Hercegprímási Palotában könyvtáros- és levéltárosként dolgozott. 1890-ben kanonokká, 1908-ban püspökké, majd 1911-ben kalocsai érsekké szentelték.

1913. januárjától - Vaszary Kolos visszavonulása után -, a pápa esztergomi érsekké, a király pedig Magyarország hercegprímásává nevezi ki. Nemsokára X. Pius pápa bíborossá emeli. 1901-től országgyűlési képviselő (1910-től főrendiházi tagként).

1916-ban ő koronázza meg IV. Károlyt és hitvesét, Zitát a Mátyás templomban.

A bíboros magyar, német és olasz nyelven kívül a szláv nyelvek minden vállfaját beszélte. Tökéletes latin tudását mindenki csodálta. Csak románul nem tudott.

A Nagy háború egész tartama alatt a nemzet erejének fokozására, a betegek, özvegyek és árvák vigasztalására fordította minden erejét. Amúgy is szerény életnívóját még jobban leszállította. Kórházat és kórházvonatot állított az egyház költségén. Jövedelmét jótékonyságra és hadikölcsön jegyzésre fordította.

A Tanácsköztársaság alatt Esztergomban a felhergelt csőcselék betódult a palotába és fosztogatott, de embert nem bántottak. A prímást a kommunisták a prímási palotából kilakoltatták és száműzték.

A kommün bukása után a prímást az első szabad vasárnapon óriási néptömeg kísérte vissza a Bazilikába.

Mivel a várható békefeltételek mind világosabban ismertekké váltak, Csernoch prímás az Apostoli Szentszékhez, valamint a győztes hatalmak ismert politikusaihoz küldött igen sok memorandumban bizonyította Magyarország területi épségének szükségességét. Különösen Mercier belga bíborost látta el a szükséges adatokkal, hogy a francia politikusoknál, akikhez közel állt, befolyását érvényesítse. Az esztergomi érseki levéltár tanúságot tesz Csernoch János munkájáról, amelyet a béketárgyalások előtti időben kifejtett. Nagy-Magyarország utolsó prímását soha nem vádolhatta a lelkiismerete és nem vádolhatja a történelem, hogy nem kísérelt meg mindent, amit csak tehetett, hogy a monarchia felosztását és Magyarország megcsonkítását megakadályozza.

1919. november 10-én (budapesti bevonulása előtt 6 nappal) Horthy Miklós Esztergomba látogatott, és tisztelgő látogatást tett Csernoch János bíboros hercegprímásnál, Magyarország első zászlós uránál.

1920. márciusában személyesen utazott Rómába felkérni a pápát, hogy az ezeréves Magyarország tönkretétele ellen nyilvánosan tiltakozzék.

A békekötés után Csernoch János prímás élete állandó önemésztés volt. Valahányszor Esztergomban az ablakából a Duna túlsó oldalára nézett, szeme könnybe lábadt, és komor gondolatok gyötörték. Lesújtotta a tudat, hogy éppen az ő hercegprímássága idején osztották fel az országot és az ősi esztergomi főegyházmegyét. Erős szervezete hosszú életet garantált, de a lelki kín mégis gyorsan hervasztotta.

„Nagy-Magyarország herceg-prímása a koporsóból azt üzeni a nagyvilág népeinek, nem igaz az, hogy a nemzetiségeket elnyomta az olyan ország, amely egy egyszerű tót fiút a hercegprímási székbe emelt.” – mondta halálos ágyán Klebelsberg Kunonak, az akkori kultuszminiszternek.

Az esztergomi székesegyházban levő síremlékére a magyar törvényhozás a következő feliratot íratta:

„AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGBAN IMÁDKOZVA VISSZAKÉRI, AMIT ÉLETÉBEN MEGMENTENI NEM TUDOTT”