"Csak a lényeget kell őriznünk. A többi jön magától."

Vándorkiállításon a Trianon Múzeum különleges gyűjteménye

Történelmünk néma tanúi – ezt a címet adta Recskó Béla festőművész annak a kollekciójának, amely a magyar királyi várakat mutatja be összesen 123 festményen keresztül. E képekből nyújt válogatást az a vándorkiállítás, amelyet a Magyar Házak Hálózta indít útjára a Trianon Múzeummal együttműködésben, hiszen az alkotások intézményünk tulajdonát képezik.

A Történelmünk néma tanúi című tárlat 2012 óta tartó folyamatos munka eredménye, amelyet a művész az életművének tekint. Első alkalommal, a kollekciót a zentai közönség láthatta teljes terjedelmében 2024 őszén, most pedig a képekből egy-egy válogatás vándorkiállításként a Magyar Házak Hálózatában kerül bemutatásra, hogy azután szélesebb Kárpát-medencei körútra induljon.

Recskó Béla Pro Urbe Életműdíjjal kitüntetett festőművész és kopjafafaragó Zentán született 1948-ban. 1970 óta van jelen a város képzőművészeti életében. Számos önálló és csoportos kiállítást tudhat maga mögött. Festményeit megismerhették Budapesten, Székesfehérváron, Ópusztaszeren, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Törökszentmiklóson és Szegeden is. Az Art 90 festőcsoport alapító tagja. 2008 óta kopjafafaragással is foglalkozik. A Tisza-parton található háromágú kopjafával az 1944-es magyarellenes vérengzések áldozatainak állított emléket, a Wass Albert tiszteletére faragott kopjafája Zenta főutcáját ékesíti, de alkotásai a Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben a Nyerges-tetőn és más helységekben is megtalálhatóak. Festészeti stílusát úgynevezett hiperrealizmusként, vagy akadémiai realizmusként jellemezte maga a festő, ahol szinte fénykép minőségben állít örök emléket történelmünk ezen néma tanúinak.

Címkék: