A világ tizedik legmagasabb hegycsúcsa, a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul Varga Csaba Nagyváradon élő hegymászó – tájékoztat a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Hazajáró című műsora, a hegymászó kommunikációs partnere.
A hegymászó célja, hogy pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül megmássza a Himalája-hegység középső részén, Nepálban magasodó csúcsot. A terv szerint Varga Csaba csaknem egy hét alatt éri el – Pokhara érintésével – a mintegy 4190 méteres magasságban fekvő alaptábort. Utána heteken át tartó akklimatizációs körök következnek, majd várhatóan április második felében indul a csúcstámadás az Annapurna északi oldalán.
Az Annapurna-hegység nyugati végén emelkedő Annapurna I-et hegymászó szempontból a lavinaveszély és a technikailag viszonylag nehéz mászóútvonalak jellemzik. Ez volt a Földön az első 8000 méteres magasságot meghaladó csúcs, amelyet sikeresen megmásztak. 1950-ben egy francia expedíció érte el a tetejét. Az Annapurna szanszkrit nevének jelentése: az „Aratás Istennője”, akit a hindu vallásban fontos istenségként tisztelnek.
Varga Csaba nagyváradi építész, a ma élő legsikeresebb magyar hegymászó. 2023-ig összesen hat, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs tetején állt – valamennyin serpák és kisegítő oxigén használata nélkül. Valahányszor felért a csúcsra, felmutatta a magyar nemzeti zászlót. „A motivációmat, hogy miért mászok magas hegyeket, nyolcezreseket, több minden jelenti. A sportteljesítmény mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy képviseljem a Kárpát-medencei magyarságot. Nagyon sok barátom van a Felvidéken, Kárpátalján, Délvidéken, Székelyföldön, őket akarom ezekkel a mászásokkal arra ösztönözni, hogy maradjanak meg magyarnak a szülőföldjükön, ne asszimilálódjanak.” – mondta egyszer egy interjúban. Varga Csaba 2024-ben, a nemzeti összetartozás napján vette át a Trianon Múzeum nagyköveti megbízó levelét.
Fotó: Trianon Múzeum/Pesthy Márton
© 2025 Trianon Múzeum. Design Közérdekű adatok