1919–1920-ban, a történelmi Magyarország területén számos helyen jött létre olyan „államképződmény”, amely csak néhány napig, hétig állt fenn. Közéjük tartozott a szintén „kérészéletű”, 124 éve kikiáltott Lajtabánság. Létrejöttének előzménye az volt, hogy a trianoni békediktátum értelmében nem csak az Antant „kis szövetségeseinek” kellett átadni az ország nagy részét, emellett még azt az Ausztriát is „megjutalmazták”, amely szintén vesztes ország volt.

Az osztrákoknak a kijelölt területet a helyben lévő magyar hatóságoknak kellett volna „önként” átadni. (Az akkori külügyminiszter, Bánffy Miklós ezt így kommentálta: olyan ez, „mintha valakinek lecsapták a kezét és ráadásul azt kívánnák, hogy szépen megmosva, ezüsttálon maga szolgálja föl.”) Erre azonban nem került sor, ugyanis a Sopron felé vonuló, jól felfegyverzett osztrák csendőrséget a felbukkant felkelők 1921. augusztus 28-án Ágfalvánál tűzharcban visszaszorították. Ugyanezen a napon Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy csendőrei élén bevonult Sopronba, és kijelentette, hogy „élve nem hagyom el Sopront” – az osztrákok nem is tudtak a városba bevonulni. A felkelők – akiket „rongyosoknak” neveztek, mert nem volt egyenruhájuk – az ország minden részéből származtak: akadtak közöttük magyaróvári gazdászok, pesti műegyetemisták, menekült selmecbányai akadémisták, a Duna-Tisza közéből származó parasztemberek, a hajdanvolt Székely Hadosztály harcedzett katonái, de még muzulmán önkéntesek is.

Az elkövetkező hetekben a Rongyos Gárda önkéntesei több csatában megmutatták, hogy mit jelent számukra a hazaszeretet. A döntő, második ágfalvai összecsapásban szeptember 8-án négyszeres túlerő ellen győzedelmeskedtek.

Eközben beindult a diplomácia gépezete, melynek eredményeképpen sikerült elérni azt, hogy Sopronban és környékén népszavazást fognak tartani – ha a magyar hatóságok megtisztítják az osztrákoknak ítélt területet a felkelőktől. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett volna, október 4-én Felsőőrön kikiáltották a Lajtabánságot. A „fővezér” Prónay Pál felkelőparancsnok lett. A „kérészállam” rendelkezett vámbevétellel, még bélyeget is nyomattak – csak éppen azt nem sikerült elérni, hogy legalább Budapesten elismerjék őket önálló államként. Sorsát végül a sikeres velencei tárgyalások (1921. október 11–13.) pecsételték meg. A budapesti kormány vállalta a „rongyosok” visszavonását, cserébe a soproni népszavazás megtartásáért. A Lajtabánság egy hónap múlva megszűnt, mert Prónay csapatával – hosszas győzködés után – kivonult a kérdéses területről. Egy évvel később azonban ismét megjelentek a felkelők – de ez már egy másik történet.

Kiemelt kép: A Trianon Múzeum Magyarok maradtunk című időszaki kiállításának egy részlete