Vagonba zárt nemzet - A Magyar Királyi Államvasutak megszállása, kirablása és a magyar exodus 1918-1920 címmel új kiállítás nyílt a várpalotai Trianon Múzeumban. Szabó Pál Csabát, a múzeum vezetőjét erről, valamint a további terveikről kérdeztük.

- Miért választották ezt a témát?

- 1918 után a megszálló csehszlovák, román és délszláv állam néhány hónap alatt több mint 400 ezer magyart fosztott meg emberi jogaitól, vagyonától, majd kényszerített arra,hogy marhavagonokba zsúfolódva elhagyja ezeréves szülőföldjét. A Trianon Múzeum új kiállítása ezt a példátlan magyar exodust mutatja be. Célunk, hogy az 1918-20-as magyar menekült kérdés, annak minden jogi és morális következményével együtt elfoglalja méltó helyét a magyar emlékezetpolitikában. Mostani kiállításunk illeszkedik azoknak a Trianon Múzeumhoz köthető nemzetpolitikai programoknak a sorába, amelyek bemutatják a kárpát-medencei egyensúlyok megbomlásának és lehetséges újjáépítésének aspektusait. Ennek a vállalásnak a részeként igyekszünk közkincsé tenni az 1918-at követő átalakulások nagy történelmi témáit az országzászló-mozgalomtól, a Székely hadosztály honvédő harcain át, Reményik Sándor költői életművéig.

- Milyen további terveik vannak?

- Meggyőződésem, hogy a több mint ezer éves Kárpát-medencei közös hagyomány tanulságai nélkül a közép-európai viszonyok javítására irányuló jelenlegi magyar erőfeszítések fabatkát sem érnek. A magyar hagyomány újrafogalmazása mellett a Trianon Múzeum a hazai nemzetpolitikai intézmények közül a legegyértelműebben fogalmazza meg a Kárpát-medence egészére vonatkozó elképzeléseket. Megjelenés előtt áll különleges Kárpát-medence útikönyvünk, megalkottuk és működő rendszerré formáltuk a Határtalanul iskolai kirándulási program folytatásaként értelmezhető Mi Városunk projektet, amely magyarországi egyetemisták és főiskolások külhoni tanulmányi kirándulásainak szabhat irányt. Nemrég elkezdtük a Kárpát-medencei magyar jelenlétet bemutató iskolai fali térkép gyártását. A múzeum egyik legfontosabb küldetése a magyar nemzeti közösséget és Magyarországot ért veszteségek folyamatos felmérése és publikálása. Terveink között szerepel az elfeledett XX. századi hősöket bemutató nemzeti emlékhely, a Magyar Thermophülai szoborpark létrehozása, ahol Urmánczy Nándortól, Teleki Pálon át, August Mackensen tábornokig biztos helyet jelölhetünk ki a magyar önvédelmi küzdelmek emblematikus alakjainak. A szoborpark központi alkotásaként pedig végre el kell készülnie a korszerű Trianon-Nemzeti összetartozás emlékműnek. Ezzel tartozunk magunknak, a magunk mögött hagyott tragikus XX. századnak, valamennyi magyarnak és nem magyarnak.

- Mire számítson, aki elutazik Várpalotára, hogy megtekintse a kiállítást?

- A kiállítás termeiben számos érdekes relikviát találunk. Kis költségvetéssel, de nagy lélekkel dolgozunk. Szerintem nagyon érdekes az 1918-as román megszállás viszonyait reprodukáló erdélyi vasútállomás, váróterem, állomásfőnöki iroda vagy az 1918/19-es erdélyi impériumváltást szemléltető látványos terepasztal. Az a látogatónk pedig, aki belép a Kolozsvárról menekült Zakariás néni hagyatékával berendezett vasúti vagonba, és meghallja a gőzmozdonyok folyamatos, ijesztő sivítását, annak többé nem kell különösebben magyarázni, hogy milyen terheket visel a mai napig a magyar nemzet.

- Személyesen is érintett ebben a történetben, egyáltalán ismer-e olyan családot, akiket akkor telepítettek át a csonka Magyarországra?

- Hozzá kell szokniuk a velünk élő nemzeteknek, hogy minden üldözött, megbántott magyar mögött előbb-utóbb az összes magyar ott áll majd. Másképpen fogalmazva, nekem dunántúliként is minden Kassáról, Kolozsvárról, Újvidékről elindított menekült vagon az identitásom elválaszthatatlan része. Azt hiszem, hogy csak így nyerheti vissza eredeti értelmét a menekült százezrek utolsó reményként megfogalmazott fohásza: nem felejtünk! Kiállításunkhoz kapcsolódóan újra kiadtuk Dékány István „Csonka Vágányon – Vagonlakók a Trianon utáni Magyarországon” című dokumentumfilmjét, amelyben az elüldözöttek leszármazottai beszélnek a mai napig velük élő traumáról és az elveszett szülőföldről.

- A Trianon Múzeum nagyszerű kezdeményezés, de sokan azt mondják, Budapesten lenne a helye.

- A Trianon Múzeumnak Budapestre kell költöznie. Évek óta mondjuk, számos szakmai előterjesztésben ezt mutattuk meg és igyekeztünk a költözés szükségszerűségét bizonyítani. A Kárpát-medence legnagyobb muzeális ügye a Kárpát-medence fővárosára tartozik. A mi álláspontunk szerint a történeti Magyarországnak pazar emléket állító városligeti Vajdahunyadvár lenne a múzeum ideális helyszíne. Az Ezeréves Magyarország Múzeuma néven komplex tervet dolgoztunk ki, amely Kárpát-medencei Kongresszusi Központot, Kárpát-medence éttermet, Nagy magyarok arcképcsarnokát, a Magyar tehetség útját és Kárpát-medencei történelmi - idegenforgalmi panorámát álmodott meg a Vajdahunyadvárba. A programunk meghaladja a Trianonhoz kötődő traumatikus megközelítéseket és felmutatja a régi ország erejét, eredetiségét és változatosságát. Nem mellékesen a – Hősök tere szomszédságában –több millió múzeumlátogató vinné hírét szerte a világban. Bízom benne, hogy a múzeum költözésének ügyében még az idén pozitív eredmény születik.

- Milyen segítséget kapnak a magyar kormánytól?

- A magyar állami költségvetésben immár külön soron szerepel a Trianon Múzeum. Ez örvendetes és erőt adó. Ezzel a magyar állam először vállalta fel az intézményes szembenézést legnagyobb nemzeti tragédiájával. Mindemellett sajnálatos módon azt is el kell mondani, hogy támogatásunk olyan szerény összegű – magyarországi közgyűjteményi összevetésben is –, amely nincsen arányban a múzeum különleges hivatásával, a régi Magyarország emlékezetének megőrzésében játszott kiemelkedő szerepével.

- Milyen visszajelzéseket kapnak a múzeumról?

- A nemzetileg elkötelezett hazai társadalmi csoportok, valamint a határainkon túlra szorult, elszakított magyarság körében szinte kultuszhely vagyunk. Sok tekintetben utóvédként működünk, akik vállalásunk szerint egyetlen magyart sem hagynak hátra. Sem embert, sem hegyet, sem várost, egyetlen emléket, sírhantot, könnycseppet sem. Azt hiszem látogatóink gyakran a régi erő és bizalom hajszálereit keresik, és fedezik fel a múzeum kiállításaiban.

- Visszatérve a kiállítás témájához: vajon hogyan lehetne anyagi és erkölcsi kárpótlást nyújtani az egykor meghurcolt magyar családoknak, a leszármazottaknak?

- Az új kiállításunkban látható egy kis szobor, F. Péchy Laura: „Magyar menekültek” címmel. Aki megnézi majd az itt megformált földönfutó magyar családot, tudni fogja, hogy miről beszélünk. Az a borzalmas sokk- és trauma sorozat, amelyet a XX. század okozott a nemzetnek, szinte minden magyarban tovább él. Számtalan elüldözött, kitelepített és áttelepült barátom a mai napig szinte minden éjszaka könnyezve éli újra át a megaláztatásokat. A Trianon Múzeum ezzel a kiállítással mementót állít a több mint 400 ezer hazájához hű egykori magyar tisztviselőnek, vasutasnak, tanárnak és családjuknak. De itt nem állunk meg, igyekszünk megtalálni azokat az eszközöket, amelyek felvethetik az elkövetők felelősségét, valamint az okozott károk megtérítésének lehetőségét. Ennek érdekében felállítunk egy kárpótlási szakemberekből, nemzetközi jogászokból álló szakmai stábot, amely megvizsgálja, hogy milyen formái lehetnek a XX. századi magyar menekülteket ért anyagi és erkölcsi kár megtérítésének. Hiszünk abban, hogy a bűn közösségi értelemben sem maradhat felderítetlen és büntetlen.

forrás: Demokrata Magyarország 

Szentesi Zöldi László