-->
"Csak a lényeget kell őriznünk. A többi jön magától."

Az elpusztíthatatlan - Lerombolt magyar köztéri műemlékek a Kárpát-medencében 1918 után

Az emlékműállítások aranykora, 1867-1918.
Az 1867. évi kiegyezéssel elhárultak az akadályok a nemzeti szimbólumaink használata elől. A kényszerűségből elfojtott nemzeti érzés és büszkeség elemi erővel szabadult fel. A városok és községek szinte versengtek egymással a hazafias emlékművek állításában. A szabadságharc elesett hősei mellett a nemzet nagyjai, mint Kossuth, Petőfi, Bem vagy II. Rákóczi Ferenc számos helyen kaptak közadakozásból szobrot. Az emlékmű állítási lázat az 1848/49-es szabadságharc 50. évfordulója és az ország ezer éves fennállásának ünnepe csak fokozta. A korszak emlékmű avatásai igazi társadalmi események voltak, nagyszabású ünnepség keretében zajlottak, sok ezer vagy tízezer főt számláló, lelkes tömeg jelenlétében.
A Nagy Háború kitörésével jelennek meg a főtereken azok a hősi emlékművek, amelyeket az elesett honvédeik emlékére állítottak az egyes települések. Ebbe a csoportba tartoznak a fából faragott ún. Áldozatkészség szobrok is, amelyekbe a hadiárvák, hadigondozottak és hadiözvegyek részére adományozók – az adományozásért kapott – vas szögeket verhettek. Az ilyen, vasszögekkel kivert szobrokat nevezte a köznyelv „vashonvédnak”.
A vesztes háború végén ragadják magukhoz a hatalmat Károlyi Mihály és politikai szövetségesei. Legfőbb gondjuk – a pacifizmus jegyében – a hadsereg lefegyverzése és a katonák hazahozatala volt. Az önként feladott területeken a megszálló, ekkorra már antant szövetségessé lett államok azonnal megkezdik a magyarságra emlékeztető emlékművek, szobrok megsemmisítését. A megkezdett rombolást a trianoni békediktátummal hivatalosan is nekik ajándékozott országrészeinken később zavartalanul folytathatják. Az elcsatolt területeken a csehszlovák, román és szerb nemzettudat építése a magyar jelenlétre utaló emlékek és emlékművek eltüntetésével kezdődött, de volt ahol egyszerűen átalakították azokat saját nemzeti hőseik számára. A magyar szobrok csak bronz vagy márvány alapanyagként szolgálhatták az új cseh, román és szerb hatalmat…
A szoborrombolásnak néplélektani okai is voltak. Az ezer éves magyar jelenléttel létrehozott tárgyi világra, az övéktől eltérő, magas rendű kultúrára, idegenül, kisebbrendűségi érzéssel tekintettek a környező népek. A magyar szimbólumok ledöntésével, a városi főterek valós és jelképes elfoglalásával ezt az érzésüket igyekezték kompenzálni.

Zombor - Schweidel József szobor

A vajdasági Zombor Trianon előtt Bács-Bodrog vármegye egyik központja volt. Ma Szerbia része.
Itt született Schweidel József aradi vértanú 1796-ban. Emlékére közadakozásból egész alakos szobrot állítottak 1905. május 18-án a Megyeháza előtti téren. Alkotója Mátrai Lajos.
A szobrot 1918-ban a bevonuló szerb csapatok bivalyokkal lerántották a talapzatáról. A szoborroncsot egy ideig raktározták, majd 1930-ban beolvasztották. Ugyanekkor a szobor impozáns terméskő talapzatát átszállították a szerb temetőbe és cirill betűs feliratozással az első világháborús szerb, román és orosz hősök emlékművévé alakították át.

Pozsony - Mária Terézia-emlékmű
Pozsony az 1526-os mohácsi csatavesztés után három részre szakadt Magyarország Habsburg birodalomhoz tartozó részének lett a fővárosa, egyben a királyság országgyűléseinek a színhelye. A pozsonyi Szent Márton székesegyházban 1563 és 1830 között 11 királyt és 8 királynét koronáztak meg, közöttük Mária Teréziát 1741. június 25-én.
Pozsony a millennium idején pályázatot írt ki egy a város történelmi múltját megjelenítő emlékmű felállítására. A győztes Fadrusz János helyi szobrászművész lett. A felállítás helyszínéül az egykori koronázási dombot jelölték ki.
Az 1897-ben leleplezett szobor valós történelmi eseményt idéz. Az osztrák örökösödési háború idején Mária Terézia az 1741-es pozsonyi országgyűlésen kérte a magyar rendek katonai segítségét a vesztésre álló háború megfordítására. Erre a magyar rendek felajánlották „életüket és vérüket” (Vitam et sanguinem) a királynő trónja védelmében. A magyar segítséggel végül a porosz és bajor támadás miatt megrendült Habsburg Birodalom sikeresen átvészelte az osztrák örökösödési háborút.
„1921 október 26-ikán a Mária Terézia-szobor sorsa is beteljesedett. A cseh légionisták és a szokolisták két napig döngették súlyos kalapácsokkal és vonszolták nehéz teherautókkal a szobrot, míg sikerült darabokra törniök. Mindez a hivatalos cseh hatóságok segédletével ment végbe. A cseh rendőrség kordont vont a tér körül, hogy senki se zavarhassa meg munkájukban a cseh rombolókat. Pozsony magyarsága két napon keresztül némán zarándokolt a pusztítás színhelyére s míg a cseh kalapácsok döngették a márványszobor testét, a zokogó magyar tömegek imádkozva hulltak térdre. Ez a cselekedet a cseh állam egyik legnagyobb szégyene és a civilizáció ellen elkövetett minősíthetetlen merénylete volt.” (Felvidéki mártírok és hősök aranykönyve. Felvidéki irodalmi emlékkönyv, Budapest, 1940)
Az emlékmű egyes nagyobb darabjait más szobrokhoz használták alapanyagnak Kisebb töredékeit a pozsonyi magyarok rejtették el. Legjobban a két mellékalak feje maradt meg, melyek végül Budapestre, a Szépművészeti Múzeumba kerültek.
A ledöntött emlékmű helyén 1972 óta Ľudovít Štúrnak „a szlovák nemzet nagy politikusának és nemzetébresztő társainak” modern szobra áll…

Marosvásárhely – Bem, Kossuth és Rákóczi szobor
A város központjában 1880-ban avatták fel Huszár Adolf Bem-szobrát. Vele szemben, a főtér felső részén állították fel 1899-ben Kossuth Lajos három méter magas bronz emlékművét (Köllő Miklós alkotása). 1907-ben – Erdélyben elsőként – Rákóczi fejedelem is szobrot kapott Vásárhelyen (alkotója: Székely Károly).
A románok 1919. április elején mindhárom szobrot – szervezett akció keretében – egyetlen éjszaka alatt ledöntötték. A talpazatukat szétbontották a szobroknak pedig előbb-utóbb nyoma veszett.
A Bem emlékmű helyén ma Avram Iancu, 1848-as, császárhű román népvezér, az erdélyi civil magyarság elleni irtóhadjáratok fő szervezőjének a lovasszobra áll. Kossuth Lajos szobrának a helyén pedig az 1920-as években görögkeleti katedrálist építettek.
A Kossuth-szobor hű mását 2001 októberében avatták fel Gyergyócsomafalván, az egykori alkotója, Köllő Miklós szülőfalujában.
Minden élő közösség legmélyebb, legtitokzatosabb és legellenállóbb rétegeit szimbólumok alkotják. A Kötelesség, az Áldozat és a Hűség vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen jelképei, történetei, legendái és hősei.
A 19. századtól kezdve Európában a modern nemzeti közösség építés leglátványosabb és legtágabb hatású színterét a köztéri emlékművek létrehozása jelentette. Ebben a tekintetben, a szimbólumokban alig legyőzhető és a szimbólumok erejére leginkább rászoruló magyar nemzeti közösséget az utóbbi évszázadban két, szinte felfoghatatlan méretű szimbólum-rombolás rendítette meg.
Először, amikor 1918-at követően a Magyarországot megszálló új államalakulatok az ország nagyobbik részén a magyar köztéri szobrokat – gyalázatos és barbár körülmények közepette – megsemmisítették. Másodszor, amikor a nemzeti emlékezet a több mint háromszáz páratlan magyar műalkotást és a rombolás iszonyatát a közösség kollektív tudatalattijába kényszerítette.
Az Elpusztíthatatlan című kiállításunk az első, eltökélt lépést megtéve, ismét a nemzeti emlékezet részévé kívánja tenni a magyar kánon csodálatos szobrainak létét, történetét és üzeneteit.
Csak a lényeget kell őriznünk.
A többi jön magától.

Címkék: