"Ezt a múzeumot egyszer minden magyarnak látnia kell!"

Magyarok maradtunk – tematikus kiállításunk azok előtt tiszteleg, akik nélkül Sopron ma Ödenburg lenne

„Magyarok maradtunk!” – A selmeci/soproni akadémisták szerepe Sopron megtartásában címmel, december 16-án, Sopronban, az Erdészeti Múzeumban nyitotta meg új, tematikus kiállítását a Trianon Múzeum.

Száz évvel ezelőtt, 1918-1919 fordulóján, a Soproni Egyetem jogelődje, a Magyar Királyi Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola elhagyni kényszerült Selmecbánya városát. A Főiskola menekült hallgatóit, áttelepült oktatóit Sopron városa fogadta be. Néhány év múlva pedig a nyugat-magyarországi eseményekben és a soproni népszavazásban aktívan részt vevő selmeci diákok mentették meg Sopront a magyar hazának.

A selmeci/soproni diákok és a száz évvel ezelőtti soproni népszavazás tiszteletére rendezett kiállítás megnyitóját történelmi keretjáték előzte meg. A múzeum előtt felkelők, akadémisták és katonák – a Soproni Petőfi Színház színészei és a Soproni Egyetem hallgatói – idézték meg a korabeli Sopron hangulatát.

A kiállítás ünnepélyes megnyitóján, mely a soproni hagyományőrző egyetemisták előadásával kezdődött, Farkas Csaba, az Őrvidék Ház vezetője köszöntötte a vendégeket, majd Tatár József helytörténész beszélt röviden a tárlatról, mely „olyan férfiaknak, hősöknek állít emléket, akik az elmúlt száz évben megbélyegzett nevek voltak.”

Az eseményen ünnepi beszédet mondott Dr. Lorenzo Marmiroli történész., a Szegedi Tudományegyetem Olasz tanszékének adjunktusa.

„A magyar történelem ezen fontos napján, amikor arra emlékszünk, hogy Sopron és vidéke Magyarországot választotta száz éve, olasz hazafiként és magyar egyetemi tanárként büszkének érzem magam, hogy ma, az olaszoknak is köszönhetően, együtt lehetünk a magyar trikolór alatt” – kezdte beszédét Dr. Lorenzo Marmiroli, aki a nagy múltra visszatekintő olasz-magyar barátságról, Olaszország és Carlo Antonio Ferrario tábornoknak a soproni népszavazásban vállalt szerepéről is szólt.

„Száz évvel ezelőtt, Sopron "szent várossá" vált azzal, hogy kiállt magyarsága mellett. Ebben az olaszoknak és Ferrario tábornoknak nélkülözhetetlen szerepe volt. Ferrario pártfogása nem egy egyedi történelmi esemény, hanem része a két ország közös történelmének. Bízunk abban, hogy a baráti viszony, a kulturális kapcsolatok és a határokon átívelő együttműködés tovább folytatódik. Éljen a magyar-olasz barátság!” – zárta ünnepi beszédét Dr. Lorenzo Marmiroli.

A tárlat korabeli dokumentumok segítségével ismerteti meg az érdeklődőkkel a selmeci diákok és tanárok menekülésének történetét, Sopronba költözését, a nyugat-magyarországi felkelésben való szerepvállalását; de a látogatók bejárhatják a soproni népszavazást lehetővé tévők arcképcsarnokát is; a Trianon Múzeum korabeli plakátjainak, képeslapjainak, tárgyainak, és különleges installációinak segítségével pedig átélhetik a népszavazás akkori hangulatát.

A kiállítás egészen márciusig látogatható.

A kiállításról készült galériánk itt tekinthető meg.

Címkék: