"Ezt a múzeumot egyszer minden magyarnak látnia kell!"

Kiállításajánló: Nem csak az értelemre, az érzelmekre is hat

A Kárpát-medencei magyar nemzetnek vannak szimbolikus helyszínei, intézményei. Olyanok, amelyekhez életük során minden, magát nemzeti érzelmű magyarnak el kell mennie, el kell „zarándokolnia”. Idesorolható egyebek mellett az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark a híres Feszty-körképpel, és egyéb látnivalókkal, vagy egy szakrális helyszín: a csíksomlyói kegytemplom, és az évente ott megrendezett pünkösdi búcsú, amely az elmúlt évtizedekben már egyfajta „felekezetek fölötti”, össznemzeti találkozóvá nőtte ki magát. Több más helyszínt is meg lehetne említeni, most csak egyről szeretnék írni: a várpalotai Trianon Múzeumról. A múzeum a helyi Zichy-kastélyban 2004-ben nyitotta meg kapuját a látogatók előtt. Az érdeklődés nagy volt, hiszen a trianoni békediktátum évtizedeken keresztül tabu-téma volt, a kibeszéletlen nemzeti sorskérdéseink közé tartozott. (Nem beszélve arról, hogy az elszakított területeken élő magyar diákok csak a győztes nemzetek hazug narratíváját ismerhették meg.) Az első bő tíz évben százezernél is többen látogatták meg a kiállítást. 2017-től nem csak az épület rekonstrukciója történt meg, hanem a kiállítás teljes megújítása is. A most látható, egy valóban 21. századi, modern, a látogatóra igen nagy hatást tevő kiállítás nem csak magát az 1920. június 4-i gyalázatos békediktátumot mutatja be, hanem nagy hangsúlyt fektet az előzményekre és a következményekre is. A téma tematikus feldolgozása megkönnyíti az eseményekben való elmélyülést, a megértést. A rengeteg képi anyag, installációk, hangeffektusok, mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a látogató egyfajta időutazáson vehessen részt, és ne csak az értelemre, hanem az érzelmekre is hassanak. A látogatói célközönség természetesen az egyetemes Kárpát-medencei magyarság, ezen belül is különösen az elszakított területeken élők. Reméljük, hogy ez az összmagyar szempontból oly fontos intézmény is a nemzeti összetartozás egyik helyszíne lesz.

 

Vincze Gábor

a Trianon Múzeum könyvkiadási részlegének vezetője

Címkék: