A Kárpát-medence évszázadokon át egy tökéletes gazdasági egységet alkotott, amely szinte teljesen önellátóvá tette az ország lakosságát. A Magyar Királyság területén ugyanis jól működött a munkamegosztás a földrajzi tájegységek között. Az Alföld és a dombságok népe főként élelmiszert állította elő, míg a hegyvidék embere faanyagot és bányászati kincseket termelt az ország piacaira. A hegyvidékek és az Alföld találkozásánál pedig nagyvárosok nőttek ki a földből, ahol a különböző régiók termékeiknek gazdag választéka cserélt gazdát. A trianoni határok viszont nem vették figyelembe az itt kialakult mikrogazdasági viszonyokat, sőt, a Kisantant országai még igyekeztek felszámolni is azokat. Ennek következtében mind az alföldi, mind a hegyvidéki népesség szorult helyzetbe került, tekintet nélkül a nemzetiségi hovatartozásukra. Az új határok korlátozták az áruforgalmat, amit jól mutat az itt látható postakép is, ahol a hegyvidéki tót nem tudja eladni a fáját élelmiszerért cserébe az alföldi parasztnak, aki így nem tud tüzelőhöz és építőanyaghoz jutni.