1919. december 1-jén érkezett Budapestre a párizsi békekonferencia üzenete, amelyben felszólították a magyar kormányt, hogy küldjön békedelegációt Neuilly-be. A Huszár Károly vezette minisztertanács még aznap este összeült.

A magyar kormány már másnap kijelölte a küldöttséget, amelyet gróf Apponyi Albert vezetett. A küldöttség összetételét persze előzetesen jóvá kellett hagyatni a békekonferencia nagyhatalmaival. Ezek – a francia ellenállás miatt – csak hosszú hetek vitáit követően bólintottak rá Apponyira, hiszen nacionalista, konzervatív és nehéz tárgyalópartner hírében állt. A nagyhatalmak nem csináltak titkot abból, hogy tárgyalni nemigen akarnak, és voltaképpen csak egy aláíróra van szükségük. Olyannyira nem, hogy sokan hitték – beleértve a kormánypárti magyar sajtót is –, hogy a békeszerződés már ekkor, 1919. decemberében aláírásra kerül. Ugyancsak ritkán kerül szóba, hogy a Huszár-kormány több olyan személyt is jelölt a magyar küldöttségbe, akik ekkor román fogságban voltak. A kormány Grandpierre Emilt (1874–1938), Kolozsvár és Kolozs vármegye főispán-kormánybiztosát, Servatius Lajost (1870–1940), Brassó vármegye alispánját és Muth Gáspárt (1876–1966), a temesvári Sváb Nemzeti Tanács elnökét (akit korábban Fogarasra internáltak) is jelölte a békedelegációba, feltehetően azért, hogy szabadon bocsátásukat ezzel elérje. Clemenceau francia miniszterelnök azonban cinikus válaszában közölte, hogy az említett urak fogva tartása román belügy.