101 éve 1918. november 11-én írták alá az első világháborút lezáró compiègne-i fegyverszüneti egyezményt (Waffenstillstand von Compiègne) a franciaországi Compiègne közelében található erdőben álló vasúti szalonkocsiban (2419 D) az antanthatalmak (Nagy-Britannia és Franciaország), és a háborút elvesztett Német Birodalom képviselői. Így a háború utolsó – nyugati – frontján is elhallgattak a fegyverek.

A 2419 D jelzetű vasúti kocsi a világtörténelem kettős szimbólumává vált. 1940. április 21-én Franciaországnak ugyan annál az asztalnál kellett aláírnia kapitulációját a náci Németország számára, mint amelynél a vesztes Német Birodalom képviselői ültek 1918-ban. A történelmi jelentőségű vagont a francia állam 1919. október 1-jén megvásárolta a vasúti társaságtól, majd hat éven át a párizsi Invalidusok házának díszudvarán őrizték, mígnem néhány évvel később visszahelyezték a compiègne-i erdő tisztására, ahol hamarosan egy saját múzeumépületet hoztak létre neki. Így Hitlernek ki kellett bontania a múzeum falát, és a kocsit oda vontatták, ahol 1918. novemberében állt.

A vasúti kocsi sorsa 1945-ben pecsételődött meg, amikor is leégett. Gerd Kratsch volt az, aki az 1990-es években kivizsgálta az ügyet. Bizonyítékokat és tanúvallomásokat gyűjtött arról, hogy a híres Compiégne-i kocsi utolsó útja után - 1945. április elején - Crawinkelben valóban megsemmisült-e. A tanúk vallomásain túl bizonyítékokat is találták arra, hogy a 2419 D utolsó állomása a mai Ohrdruf és Crawinkel között volt, amelyet Erlebachs rétként is ismernek. A tűz után nem minden alkatrész vált feleslegessé. A sofőr Gerhard K. 1945 nyarán átvitte a kocsi alvázát Crawinkel-ből Gotha-ba. Itt parkolt a Schadwagenparkban, a Reichsbahnausbesserungswerks (RAW) déli oldalán, az úgynevezett „lyukban”. Az 1940-es évek végén, amint egy másik mozdonyvezető beszámol, az alvázszerkezetet áthelyezték a RAW-ba, és ott újjáépítették. Az eredmény egy egyszerű munkagép volt, melyet oxigénpalackok szállításához használtak. Miután a RAW 1960 után mezőgazdasági gépek, később traktor- és járműtengelyek gyártójává vált, a kocsira már nem volt szükség. Az 1970-es években a szállítóeszközök hiánya, arra késztette a vasúti dolgozókat, hogy korábbi gyártmányú kocsikat újra forgalomba helyezzenek. Így a 2419 D új kereszttartókat és deszkákat kapott, majd egy alapos tisztítás és festés után a gyár pályáin közlekedett. Maximális sebessége tíz km/óra volt. A kocsi utolsó ismert darabját 1986-ban selejtezték.

/A képen a szövetséges delegátusok: jobbról a második Foch marsall, Hope és Wemyss brit admirálisoktól közrefogva. A kép közvetlenül azután készült, hogy a németek aláírták az egyezményt/