"Semmi lázadás. De semmit sem engedni."

Kincsek a raktárból 4.

Kincsek a raktárból 4.

A minap, a dobozok közt buzgón pakolászva egy érdekes könyvecske akadt a kezem ügyébe. Megsárgult, ütött-kopott borítóját az idő vasfoga már jócskán kikezdte. Egykori szépségének emlékét már csak az aranyozott papírszélek, és a fedőlapról szomorúan ránk tekintő Hungária őrizte. Mikor kinyitottam a könyvet, az imádott ”régi könyv illat” azonnal megcsapta az orrom, azonban a megszokott nyomtatott betűs írás helyett kézzel írott, személyes hangvételű írásokra bukkantam. Gyorsan az első oldalra lapoztam, melyen ez állt: „ifj. Himfy Józsefné tulajdona”. Hiszen ez egy emlékkönyv! Izgalommal töltött el a gondolat – egyúttal kicsit szégyelltem is magam –, hogy az ismeretlen hölgynek címzett memoárok között kutatok. Pillanatnyi zavarom hamar tovaillant, s azon kaptam magam, hogy máris nyakig elmerültem a „Gitukának” szánt írásokban: „Senkit szeretni vétek, sokat szeretni bűn, egyet szeretni édes, de forrón és hűn.” Szívhez szóló, szerelmes irományokból tehát nem volt hiány, de akadtak  még jókívánságok, és útravalóul szolgáló magvas gondolatok is. Mindegyik jó érzéssel töltött el, azonban egy közülük mégis kitűnt, melyet 1924 májusában Szarka Margit írt. Soraiból üvöltött a fájdalom, melyet a Trianon ütötte vérző sebek tápláltak:

„Abba az emlékkönyvbe, melynek címlapján a csonka Magyarország mellett a gyászoló Hungária áll, csak egyet írhatok: győzzük meg magunkat is, honfitársainkat is annak a jelmondatnak igazságáról, hogy „a keresztény Magyarország, és az integer Magyarország sorsa is, az én kezemben van.” Amit egyetemi éveim alatt olvastam erről a korszakról, s ezen igazságtalan döntés következményeiről, az most megelevenedett szemeim előtt. Nem csupán az emberek személyes életterét befolyásolta, ennél jóval többről volt szó: hatással volt a mindennapokra is, szinte beleivódott az ember bőrébe, még az emlékkönyvek lapjaiba is  beette magát. Ott volt mindenhol, mint egy fájdalmas szívdobbanás.

Geri Nóra

Címkék: